Karaván művészeti alkotótábor 2017

FONTOS TÖREKVÉSÜNK, HOGY SZERENCSÉS TALÁLKOZÁSOKAT GENERÁLJUNK CIGÁNYOK ÉS NEM CIGÁNYOK KÖZÖTT. CÉLUNKAT SZAKMAI ALAPON, SZÍNHÁZI ÉS TEHETSÉGGONDOZÓI TEVÉKENYSÉG FORMÁJÁBAN VALÓSÍTJUK MEG.  EBBEN AZ ÉVBEN IS MŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBORBA VONULTUNK A TANÉV VÉGÉN, HOGY KAPOSVÁRI ÉS BUDAPESTI SZÍNINÖVENDÉKEINKKEL EGY HETET TÖLTSÜNK INTENZÍV SZAKMAI MUNKÁVAL.

Nem könnyű szavakkal jól érzékeltetni annak a fontosságát, hogy a tehetséges roma és más hátrányos helyzetű fiataloknak lehetőségeket kell adni. Arra, hogy ne csak álmaik, hanem céljaik is legyenek, hogy inspirációt kapjanak, hogy növeljük esélyeiket az érvényesülésre. Alapítványunk azt az utat választotta, hogy szerencsés találkozásokat generál romák és nem romák között. Ez a misszió. A tevékenység pedig, amelyen keresztül ezt megvalósítjuk, a színház és a tehetséggondozás. Fontosnak tartjuk a hitelességet és a szakmai minőséget, így a kívülállóknak, de a résztvevőknek sem mindig tűnik fel, hogy a projektben, amit csinálunk, romák és nem romák együtt csinálnak valamit. Ráadásul valami jót, színvonalasat. A tevékenység az izgalmas. A cél, az eredmény lebeg a résztvevők szeme előtt. És eszükbe sem jut valamiféle etnikai, bőrszín alapú szakadékfélét belelátni. Mi így csináljuk, és hiszünk ebben a stratégiában. Megmutatjuk, hogy lehetségesek a szerencsés találkozások.

Az évad során produkciókat hozunk létre, előadásokat játszunk, sokat próbálunk, színész-utánpótlásunkat képezzük a színészképző stúdióban. A rendszeres tevékenységek adnak egy stabilitást, egy biztonságot, összeszokottságot, amely jó alapja az alkotásnak, a személyes szakmai fejlődésnek. Emellett hatékonynak és eredményesnek tartjuk projektekbe is bevonni fiataljainkat. Olyan projektekbe, amelyekben lehetőség van adott időhatárok között adott célokért intenzíven, közösen alkotómunkát végezni. Ilyen egy bemutatóig eljutni, ilyen egy holokauszt műsort létrehozni. Ilyen volt a tavalyi sikeres művészeti workshopunk, és az idei művészeti alkotótáborunk is, amit június 18. és 24. között tartottunk nagyobb budapesti és kaposvári növendékeinknek. (Igen, Kaposváron is vannak növendékeink, PÉLDÁUL ITT IS LEHET RÓLUK OLVASNI.) A teljesen ingyenes részvétel lehetőségét honlapunkon, valamint a ferencvárosi és kaposvári médiában meghirdettük új érdeklődők számára is (FELHÍVÁSUNK ITT OLVASHATÓ). A helyszín Fonyód volt, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ üdülője. A FROKK személyzete biztosította az étkezést és szinte mindent, hogy megfelelő körülmények között dolgozhassunk.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri támogatásával megvalósított programunk célja tehát az volt, hogy a színészképző stúdióban folyó heti rendszerességű munka mellett színész-utánpótlásunknak lehetőséget biztosítsunk a projektszerű, intenzív közös munkára is. Célunk volt, hogy olyan módszerekkel, olyan művészekkel és szakmai élményekkel találkozzanak, amelyekre év közben nem volt alkalmuk. Végül a legfontosabb, hogy ezeknek a pozitív impulzusoknak és a kortárs közösségi munkának köszönhetően a fiatalok szakmailag és érzelmileg feltöltődjenek és motiválódjanak a következő évadra.

Kaposvári és budapesti növendékeink számára ez volt az év legfontosabb olyan projektje, amikor együtt dolgozhattak. A tavaly már jól bevált szervezési módot követtük. Műszaki csapatunk már egy nappal korábban a helyszínre utazott, hogy előkészítse a helyszínt a szakmai munkára. A 7 napos tábor első napján utaztunk, tisztáztuk a szabályokat, létrehoztuk a csoportokat. A tábor 5 teljes napjából 4 szakmai nap volt, amikor reggeltől estig dolgoztunk a fiatalokkal. Egy kirándulós, közösségépítős napot is beiktattunk. Négy csoportot alakítottunk ki. A négy szakmai napon négy csoportban négyféle szakmai munka zajlott. A rotációnak köszönhetően a négy nap alatt mind a négy csoport mind a négyféle előadó-művészeti ágat kipróbálhatta. Egy napon bohóctanárral is dolgozhattak a fiatalok, így aznap ötféle workshop volt.

Minden reggel kisorsoltunk egy idézetet, ami a munka irányát, témáját megadta. Majd a csoportok egész nap külön dolgoztak tanáraik vezetésével, az adott díszlet- jelmez- és kelléklehetőségekkel élve. Minden csoport minden este bemutatót, prezentációt tartott az aznap végzett munkájából. A motiváltság, az alkotói műhelymunka-hangulat ugyanolyan jó volt, mint tavaly, és a prezentációk némelyike még magasabb szintet hozott. Napról napra láttuk, hogy viszi előre a munka öröme és a sikerélmény a fiatalokat. A növendékekben lévő potenciált (tehetséget, kompetenciákat, önbizalmat) jó hatásfokkal hoztuk felszínre. Mindehhez kitűnő művésztanárokkal dolgozhattak a színinövendékek.

  • SZÍNÉSZMESTERSÉG                      Tóth Géza, Nyári Oszkár
  • ZENÉS SZÍNÉSZMESTERSÉG         Gaál Ildikó, Lovas Emília
  • FILMES SZÍNÉSZMESTERSÉG        Barnóczky Ákos, Pejo Róbert, Nyári Pál
  • KREATÍV ELŐADÓ-MŰVÉSZET        Koltai Róbert, Horváth Kristóf
  • BOHÓC SZÍNÉSZMESTERSÉG        Lang Rudolf
  • TÁNC ÉS MOZGÁS           Zambriczky Ádám, Farkas Zsolt, Lippai Andrea, Soós Attila
  • ZENE          Balogh Kálmán, Karavan Familia, Palásti Máté, Petz Bálint,                                               Fekete János Jammal, Oláh Edmund

Operatőrként és vágóként Simara László, hangtechnikusként és fénytechnikusként Lázár Gábor és Lovasi Gábor működött közre az egy hét során.

Az alkotótáborban részt vett budapesti és kaposvári fiatalok: KOVÁCS MÁRK, SÜLE LILLA BONITA, BOGDÁN DÁVID, KOVÁCS MÁTYÁS, BOGDÁN ALEXANDRA, DRÉHER DOMINIKA, DOMINIK FECHNER, NAGY EDINA, NAGY EDIT, RANGITS BERNADETT, KOPÁCSI ADRIÁN, SIPOS KATALIN, MERINA CAMACHO ABIGAIL, MERINA CAMACHO ANGELA, BOHÁCSI MELINDA, PÁSZIK CRISTOPHER, BOTOS DÁNIEL, SEBŐK LILIÁNA, OLÁH BENCE, BRIGA ZSANETT, ANGILELLA AGATA, BERKES BOGLÁRKA, KÓPÉ DZSENIFER, LOVAS EMÍLIA, FARKAS KRISZTIÁN, RUSZÓ ATTILA, PFEIFFER FANNI. Volt növendékünk, a már végzett színész Lovas Emília tartotta a reggeli tornákat, és zenés színészmesterség tanárként is sikeresen bemutatkozott.

A táborral kapcsolatos céljainkat maximálisan megvalósítottuk.Természetesen nem a produkciók a legfőbb értékek, hanem az őket létrehozó közös szakmai munka adta a legtöbbet növendéknek és művésznek egyaránt. Folyamatosan pozitív energiák születtek, a fiatalok rengeteg inspirációt kaptak, és éltek a lehetőséggel, amit a Karaván nyújtani tudott nekik. Ez úton is köszönjük a támogatónak, hogy lehetőségünk volt a projekt megvalósítására, a helyszínnek, a művészeknek, a műszaknak és a segítőknek pedig köszönjük a projekt sikeréért, a tehetséges fiatalokért szívvel-lélekkel és szakértelemmel végzett munkát. Ez az alkotótábor is egy szerencsés találkozás volt, egy – a hátrányos helyzetű és roma fiatalok számára – járható stratégia fontos eleme, amelyet alapítványunk másfél évtizede következetesen képvisel.

A táborról beszámoló videóinkat folyamatosan publikáljuk, és frissítjük cikkünket. Addig is megkértük növendékeinket, hogy néhány mondatban írják le véleményüket a táborról. Íme:

„Az idei tábor szerintem felülmúlta a tavalyit. Remek alkotások születtek az összes szakmai napon, valamint jó volt újra találkozni azokkal, akiket már tavaly megismertünk és az újakkal is. Ahogy én láttam, mindenki fejlődött ebben az egy évben, és ez a tábor még pluszban hasznunkra vált.”

„Én személy szerint nagyon féltem elmenni, mert a kaposváriakon kívül nem ismertem senkit, de nagyon jó volt látni, hogy mindenki olyan beállítottságú, barátságos, kedves, mint a mi csapatunk. Jó volt olyan fiatalokat megismerni, akik nem ufóként néznek rám, mert színészkedni szeretnék. Hatalmas élmény volt találkozni ennyi művésszel. Nagyon nagyon jól éreztem magam. Olyan élményeket adott a Karaván ezzel a táborral, amit nem is hittem, hogy lehet. Jó volt belepillantani egy-egy szakmába, főleg a filmesbe és a zenésbe. Köszönök mindent!!”

„:) Nagyon elveztem, es annak kulon orultem h ilyen nyilt es sokszinu mindenki. Kivancsi voltam, hogy milyen lesz olyan emberekkel egyutt dolgozni, akiket nem ismerek, de nem okozott problemat, nem ereztem magam „elnyomasban”. Koszonom az elmenyt es hogy itt lehettem:))”

„Hihetetlen élmény volt egy év után visszatérni, mintha hazaértem volna. Idén kevésbé a szórakozás, inkább a kemény munka volt az erősebb”

„Nagyon tetszett a tábor, nagyon jók voltak a tanárok és a foglalkozások is, nagy élmény volt találkozni Koltai Róberttel, jó volt újra látni a kaposvári barátokat és újakat is megismertem, már nagyon várom a következő tábort.”

„Az, hogy veletek lehettem a táborban, nekem mindennèl többet jelent. Olyan fiatalokat ismertem meg, ès olyanokkal lehettem egy hétig, akiket szeretek ès tisztelek. Nagyon sokat kaptam ebbem az egy hètben tőletek. Sokat is tanultam, kitartásról, megbecsülèsről, egymás iránti odafigyelésről. Olyan jó volt veletek!!!! Már tudom, milyen úton akarok menni előre! Ez a tábor megerősîtett benne, hogy ezt akarom csinálni! Köszönöm, hogy itt lehetek!”

„…nekem nagyon tetszett, jol éreztem magam. A végére kicsit már elfáradtam. A mesterségek nagyon tetszettek, és nagyon jo volt, hogy ennyi emberrel megismerkedhettem. Köszönöm utolag is ezt az egy hetet. Remélem, jövőre is mehetünk! ”

„Számomra a tábor egy hatalmas élmény volt. Nem csupán az esti prezentációk miatt, hanem a közösen eltöltött felkészülés és tanulási folyamattal. Ez a tábor több volt nekem, mint egy átlagos nyári tábor, több volt, mint egy egyszerű művészeti tábor. Ez a tábor egyfajta jövőképet adott, és útmutatást. Amiért mindannyian hálásak lehetünk.”

„Számomra a tábor nagyon sok élményt, adott az új barátok mellett. Minden nap új nehézséggel küzdöttünk meg, úgy, hogy először még abban sem voltunk biztosak, hogy esetleg értjük-e az idézeteket. Majd nap végére véleményem szerint igazi előadásokkal készült mindenki. Mindenki csillogtathatta magát, a tehetségét. Mindenkiben ott volt a kreativitás, a műveszet, és az időtlenségig dolgozhattunk volna, mert az ötletek csak özönlöttek. Különös dolognak tartottam, hogy a mai problémákról is szót ejtettünk az előadások során. Természetesen muszaj szót ejtenünk a reggeli tornákról is, amikhez általában mindenki kedvetlenül állt hozzá, azonban ez indított el bennűnket a nehéz napokon, és ez könnyítette meg a munkánkat. Vagyis nem csak ez, a fantasztikus zenészek, táncosok, rendezők is a segítségünkre voltak, és velük alkottunk egészet. Az első ilyen jellegű táborom volt, de ha rajtam múlik, biztosan nem az utolsó, és ezt köszönhetem a szervezőknek, hogy ilyen sok emlékkel, tapasztalattal gazdagítottak egy hét során.”

„Az idei tábor is számos új élményt és tapasztalatot hozott számomra. Véleményem szerint a mostani munkák sokkal jobban sikerültek, mint tavaly. Talán ez annak köszönhető, hogy már ismertük egymást, valamint sokat fejlődtünk ez alatt az egy év alatt. Nagyon sok pozitív csalódás ért engem. Például: Féltem attól, hogy az első esti prezentáció után vajon képesek-e a csapatok újra és újra fokozni, és a mércét feljebb tenni. De sikerült és ezt csodálatos volt látni. Valamint féltem attól, hogy Dominik képes lesz-e beilleszkedni, és felvenni a lendületet, de ezt is siker koronázta. Ezek csak pár apró dolgok, de számtalan momentum, mozdulat és szó maradt meg emlékként bennem. (…) Tudom jól, hogy ez már a múlt, valamint azt is tudom, hogy megtörtént, és még jobb és valódibb volt, mint tavaly. Nem tudnám leírni azt az ezernyi érzést, amit megéltem. De két érzés van bennem, amely állandó. A hála és a tenniakarás. Számomra hitet is adott abban, hogy képesek vagyunk közös erővel minőségi munkákat létrehozni. Ahogy ez az egy hét működött, ugyanúgy működhet egy év… vagy egy életen át. Csak hinni kell benne. Én hiszek benne, és akarok hinni, nap mint nap. Ezt jelentette számomra ez a tábor. Valódi lett az a halomnyi álom. Köszönöm szépen hogy ennek a részese lehettem / lehetek.”

Színészmesterség próba Fotó: Nyári Pál
Színészmesterség próba
Fotó: Nyári Pál
Zenés mesterség próba Fotó: Nyári Pál
Zenés mesterség próba
Fotó: Nyári Pál
Zenés mesterség próba Fotó: Nyári Pál
Zenés mesterség próba
Fotó: Nyári Pál
Zenés mesterség próba Fotó: Nyári Pál
Zenés mesterség próba
Fotó: Nyári Pál

 

Zenés mesterség próba Fotó: Nyári Pál
Zenés mesterség próba
Fotó: Nyári Pál
Kreatív előadó-művészet Fotó: Nyári Pál
Kreatív előadó-művészet
Fotó: Nyári Pál
Kreatív előadó-művészet Fotó: Nyári Pál
Kreatív előadó-művészet
Fotó: Nyári Pál
Reggeli sorverseny szabályismertetője Fotó: Nyári Pál
Reggeli sorverseny szabályismertetője
Fotó: Nyári Pál
Filmes színészet Fotó: screenshot
Filmes színészet
Fotó: screenshot
Filmes színészet Fotó: screenshot
Filmes színészet
Fotó: screenshot
Filmrészlet: nevelőszülők Fotó: screenshot
Filmrészlet: nevelőszülők
Fotó: screenshot
Berkes Bogi, Farkas Zsolt, Karavan Familia Fotó: Nyári Pál
Berkes Bogi, Farkas Zsolt, Karavan Familia
Fotó: Nyári Pál
A prezentációk közönsége Fotó: Nyári Pál
A prezentációk közönsége
Fotó: Nyári Pál
Zenés mesterség prezentáció Fotó: screenshot
Zenés mesterség prezentáció
Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció
Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció
Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció
Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció
Fotó: screenshot
Slam poetry prezentáció Fotó: screenshot
Slam poetry prezentáció
Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció Fotó: screenshot
Színészmesterség prezentáció
Fotó: screenshot
Zenés mesterség prezentáció Fotó: screenshot
Zenés mesterség prezentáció
Fotó: screenshot
Tihanyi csoportkép Fotó: Nyári Pál
Tihanyi csoportkép
Fotó: Nyári Pál

Videók (frissítés alatt)

 

AZ ALKOTÓTÁBORT AZ

emmi logo 2

TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSÍTOTTUK MEG.

NyP