Holnemvoltfa (2024)

Váradi R. Szabolcs meséjét Nyári Oszkár és Dobos Judit dolgozta át, és a mesejátékot két részben Dobos Judit rendezésében mutattuk be.

A mese, amely leginkább a 8-11 éves korosztály érdeklődésére tarthat számot, egy Holnemvoltfa nevű csodafa körül játszódik. Három család azon vitatkozik, hogy kié ez a fa. Végül megegyeznek abban, hogy elmesélik, miért az övék. A mese egy Jankó nevű fiúról szól, akinek családja olyan nyomorban él, hogy nincs mit enniük. Jankót elküldi az apja az erdőbe tüzelőért, s ott a fiú találkozik egy öreganyóval, aki ad neki egy csodapálcát, s három tárgy megszerzésének feladatát bízza a rá. Jankó megküzd mindenféle akadállyal, s végül megszerzi a három fontos tárgyat. A meséből kiderül az is, hogy a Holnemvoltfa mindenkié, aki kíváncsi még a mesékre.

Az ötszereplős produkcióban minden színész sok szereplőt jelenít meg, s ehhez a Molnár Anna tervezte bábok is segítségükre vannak. Sőt, a történet eljátszásához a nézőkre is szükség van. Sok szép dal elhangzik az előadásban, és a cigány nép egyik eredetmondájára is ráismerhetünk benne.

Tehát Váradi R. Szabolcs meséjét új változatban ismét színpadra vittük. Ezúttal már a saját játszóhelyünkön, a Karaván Színházban mutattuk be a Perspektíva Összművészeti Fesztivál programjában 2024. május 24-én. A ferencvárosi Kosztolányi Dezső Általános Iskola 3.a és 3.b osztálya volt a közönségünk.

Váradi R. Szabolcs: Holnemvoltfa

bábos mesejáték 2 részben

A mesét átdolgozta Nyári Oszkár és Dobos Judit

  • Zene: Baranyi Zoltán, Karaván Família
  • Jelmez, bábok: Molnár Anna
  • Díszlettervező: Nyári Oszkár
  • Rendezőasszisztens: Juhász Gabriella
  • Hang: Holdas Dominik
  • Fény: Kalóz Bence
  • Korrepetítor: Lovas Gabriella
  • Öltöztető: Vörös Lívia

Szereplők:

  • Bakondi Jázmin
  • Baranyi Csaba
  • Farkas Ramóna
  • Fenyvesi Krisztina
  • Kós Mátyás
  • Nyári Pál

Rendezte: Dobos Judit

Produkciós vezető: Nyári Oszkár

KÉPEK

TÁMOGATÓK