Művészeti alkotótábort tartottunk

2020. AUGUSZTUS 5-10 KÖZÖTT NÖVENDÉKEINK RÉSZVÉTELÉVEL MEGTARTOTTUK NYÁRI MŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBORUNKAT BUDAPESTI, KAPOSVÁRI ÉS LÁTRÁNYI HELYSZÍNEKEN. A COVID MIATTI ÓVATOSSÁG VÉGETT NAPKÖZIS FORMÁBAN VALÓSÍTOTTUK MEG, TÖREKEDVE A KISCSOPORTOS SZERVEZÉSI FORMÁKRA.

A Karaván Színháznak is sok tervét keresztülhúzta a koronavírus járvány, illetve a járványhelyzettel összefüggő szabályok és óvintézkedések. Mint mindenki, mi is bíztunk abban, hogy nyáron normalizálódik a helyzet, de az óvatosság ott volt bennünk, és mindig számolunk egy rosszabb forgatókönyvvel is. Folyamatosan tartottunk attól, hogy az év talán leginkább várt projektjét, a nyári művészeti alkotótábort is le kell fújni. Előkészítettük, megszerveztük, de aztán mégis a B-terv szerint tartottuk meg a nyári művészeti alkotótábort, mert úgy ítéltük meg, hogy a koronavírus fertőzés kockázatát nem tudnánk egy megnyugtató szinten minimalizálni, és a résztvevők egészségét még az óvintézkedések ellenére sem tudnánk az önmagunktól elvárt mértékben garantálni. Már ez lett volna az ötödik nyár, mikor budapesti és kaposvári színinövendékeinkkel levonulunk egyhetes műhelymunkára Fonyódra. De most nem így történt.

Figyelembe vettük, hogy rangos hazai és nemzetközi sport- és kulturális események maradnak el, vagy nézők nélkül kerülnek lebonyolításra. A média beszámolt a nyár folyamán több ifjúsági tábor fertőzésveszély miatti azonnali bezárásáról. Felelősen nekünk is egy pesszimista forgatókönyvvel kellett számolnunk. Úgy éreztük, hogy egy esetleges fertőzés kockázatát és annak következményeit nem szeretnénk felvállalni. A Karaván Nyári Oszkár javaslatával egyetértve úgy döntött, hogy izolálhatóbb csoportmunkát lehetővé tevő formában tartanánk meg az idei tábort. Úgy láttuk, hogy a megfelelő óvintézkedésekkel egy nem bentlakás tábor is eredményes lehet.

Ebből következően három különböző helyszínen hoztunk létre alkotócsoportokat, amelyek egymástól elválasztva dolgoztak. A tábor tervezésekor elsődleges szemponttá vált az, hogy csökkentsük az egészségügyi kockázatokat. Ez szakmailag is kompromisszumos megoldások meghozatalára késztetett minket. Alapvető újdonság volt, hogy nem egy helyszínen és nem bentlakásos formában valósult meg a projekt. Nem voltak színházi etűdök, és elmaradtak a közös prezentációs estek. A budapesti és a kaposvári növendékek nem találkoztak, sőt, a két budapesti csoport és a két zenekar is el volt különítve egymástól.

A zenei csapat egy része
Fotó: Juhász Éva

Augusztus 5-én előkészítettük a budapesti helyszíneket, takarítottunk, fertőtlenítettünk, a helyszínre szállítottuk a technikát és egyéb szükségleteket, mint például a vizet, evő- és higiéniai eszközöket, stb. 6-án és 7-én Budapesten forgattunk le négy kisfilmet a budapesti növendékekkel. 8-án leszállítottuk a technikát a Somogy megyei helyszínre, leutazott egy kisebb csapat, előkészültünk a forgatásra. 9-10-én Látrány településen két kisfilmet forgattunk a kaposvári növendékekkel. Tehát az idei tábornak is négy szakmai napja volt, ahogy eredetileg is lett volna.

Budapesten a bázis a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ Szentkirályi utcai épülete volt. A növendékeket két csoportra osztottuk, mindkét nap alatt.

A helyszínre való belépéskor mindenkinek egészségügyi nyilatkozatot kellett leadnia. Mindkét nap lázméréssel és indult. Majd Nyári Oszkár táborvezető tartott egy tűz- és munkavédelmi, valamint a higiénés és egészségügyi szabályokra vonatkozó eligazítást. Csak ez után tértünk rá arra, amiért ott voltunk. Kialakítottuk a csoportokat, a forgatóstábokat. A rendezők kisorsolt mottók alapján tervezték meg a kisfilmeket. A hatalmas épületben viszonylag megfelelő elkülönülést tudtunk biztosítani az egyes forgatócsoportoknak, valamint a zenészcsapatnak. Az étkezés is munkacsoportonként zajlott. A forgatást mindkét napon 18 órakor be tudtuk fejezni.

A kaposvári forgatás egyik bázisa Látrányban volt egy vendégházban, ahol a forgatás is zajlott. A budapestihez hasonlóan indította el a tábor somogyi két szakmai napját Nyári Oszkár. A két napon két film forgott le. Itt is egy profi zenekart állítottunk össze a filmzenék azonnali elkészítéséhez. Ők Kaposváron rendeztek be egy munkaállomást, és velük skype-on egyeztettek a rendezők. A kitűnő zenészekből álló zenekarok munkáját nem lehet eléggé dicsérni. A rendezői kéréseknek megfelelően azonnal zenét készítettek.

Az óvintézkedések mellett is sikerült olyan napközis jellegű szakmai tábort lebonyolítanunk, amelyben budapesti és kaposvári növendékeink újabb gyakorlati lehetőségekhez jutottak, és kitűnő művésztanárokkal dolgozhattak. Több filmben szerepelt hivatásos színész is. Sikeresen lezajlott a projekt. Betegség, rosszullét nem fordult elő. Összességében minden növendék két filmben tudott szerepelni. Igaz, hogy több kis csapatot alkottunk most, de ezek a csapatok profin és lelkesen együttműködtek. Minden résztvevő örült annak, hogy részt vehetett ebben a szakmai alkotómunkában. Biztosak vagyunk benne, hogy ismét kitűnő filmek születnek tehetséges színinövendékeink szereplésével. Örülünk, hogy legalább ebben a formában sikerült megtartani a művészeti tábort. A biztonságra törekedtünk, és úgy gondoljuk, hogy jól döntöttünk.

A budapesti résztvevők nagy része
Fotó: Juhász Éva

2020-as művészeti alkotótáborunk résztvevői:

  • Táborvezető                     Nyári Oszkár
  • Rendezőtanárok              Dömötör Tamás, Török Ferenc, Nyári Pál, Cibulya Nikol, Barnóczky Ákos
  • Operatőrök                       Buk Miklós, Simara László, Hajmási Péter, Dömötör Péter, Szandtner Dániel,
  • Zenei vezetők                   Nyári Oszkár, Baranyi Zoltán, Tolnai Rudolf
  • Zenészek             Baranyi Zoltán, Banyák József, ifj. Szajkó Nándor, Kovács Antal Máté, Babindák István, Krausz Gergő, Tolnai Rudolf, Ujláb Gábor, Jónás Zoltán, Bogdán Dávid, Bogdán Alexandra
  • Rendezőasszisztensek    Tömő György, Sipos Kata, Borsi Krisztián
  • Hangmérnökök                Szabó Csaba, Borovics Tamás, Lovasi Gábor, Berta Ninett, Makkay Dániel
  • Világosítók                        Kalóz Bence, Rácz Valentin, Dénes Attila
  • Díszítő                                Gólik László
  • Werkfilm forgatók          Simara László, Bereczki Csilla, Kehi Richárd
  • Munkatársak      Tóth Géza, Zemanovics Nóra, Kardos Tünde, Selmeczi Beatrix, Molnár Lajos, Tamás Tímea, Császár-Bíró János
  • Fotós                                  Juhász Éva
  • Ügyeletes orvos              Dr. Takács Katalin
  • Színészek                           Nyári Oszkár, Krausz Gergő, Rácz László, Adler Karina, Bakondi Jázmin, Baranyi Csaba, Baranyi Roland, Bari Tamás, Debrenti Evelin, Farkas Ramóna, Fenyvesi Krisztina, Forgács Tamás, Haralyi Ervin, Horváth Eszter, Horváth Krisztián, Humpók Alexandra, Illés Eszter, Jakab Boglárka, Katalin Mónika, Kovács Emma, Kovács Mátyás, Merina Camacho Abigail, Páhi Kitti, Patály Márkó, Rontó Zoltán, Süle Lilla Bonita, Szalmási Áron, Talmácsi Sebestyén

NyP

Támogató:

Belügyminisztérium – Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság

ROMA-NEMZ-TAB-20-0327