A színészképző stúdió 2019-ben (1. rész)

VISSZATEKINTÉS A KARAVÁN SZÍNÉSZKÉPZŐ STÚDIÓJÁNAK TAVALYI ÉVÉRE. FERENCVÁROSBAN ÉS KAPOSVÁRON MŰKÖDŐ ALAPÍTVÁNYI SZÍNÉSZKÉPZŐ STÚDIÓNKBAN ÉVRŐL ÉVRE SZÍNÉSZETI TEHETSÉGGONDOZÓ FOGLALKOZÁSOKAT BIZTOSÍTUNK NÖVENDÉKEINKNEK. A STÚDIÓBA FOLYAMATOSAN LEHET JELENTKEZNI.

Fotó: Nyári Pál

A 2000 óta Ferencvárosban és 2014 óta Kaposváron is működő alapítványi színészképző stúdiónkban évről évre rendszeres szakmai foglalkozásokat biztosítunk a növendékeknek. A stúdióba folyamatosan lehet jelentkezni. E két helyszínen a nem egyenlő esélyekkel rendelkező gyermekek is hozzáférhetnek a színészképzéshez, számukra is van olyan hely, ahol inspirációt és lehetőséget kapnak a fejlődéshez. Többnyire gyermek- és ifjúsági előadásokból álló repertoárunk bőséges lehetőséget ad arra, hogy kellő felkészítés mellett növendékeink is közönség elé lépjenek, s így szakmai gyakorlati tapasztalatokhoz jussanak. Színházunk számára színészutánpótlást is jelentenek a színészpályát választó fiatalok.

Fotó: Nyári Pál

2018-ban megkaptuk a Bonis Bona – Kiváló Tehetséggondozó Szervezet, valamint a Nemzetiségekért-díjat. Tehetséggondozó tevékenységünk során hátrányos helyzetű családból származó motivált és tehetséges fiatalok számára kivételes lehetőségeket nyújtunk. Társadalmi státusz szempontjából heterogenitásra törekszünk. Eredményes, működőképes, hatékony, és méltányos mintát mutatunk fel a cigány fiatalokkal foglalkozó tehetséggondozó szervezetek és szakemberek számára. Tehetséggondozó programunk fő elemei:

  • tehetségkutatás
  • rendszeres szakmai foglalkozások
  • a növendékek színházi produkciókban vehetnek részt
  • a növendékek szakmai projektekben vehetnek részt.

A stúdióba egész évben várjuk a jelentkezőket. 2019-ben 10 alkalommal tartottunk meghallgatást vagy más tehetségkutató eseményt, s ezeken 159 fiatal vett részt. Tavaly 47 növendékkel dolgoztunk Budapesten és Kaposváron, akiknek szeptembertől júniusig rendszeres iskolán kívüli szakmai foglalkozásokat tartottuk. A színészképző stúdió egyik legnagyobb értékének tartjuk a tandíjmentesség mellett a folytonosságot. A rendszeresen tartott foglalkozásokat olyan művészeti projektek tették változatossá, mint például a növendékek szereplésével létrehozott két színházi vizsgaelőadás (Vers és zene, Banyamesék a kaposvári növendékek szereplésével) vagy a nyári művészeti alkotótábor. 19 növendék jutott gyakorlatszerzési lehetőséghez színházi produkcióban, egyéb művészeti projektekben pedig részt vett a növendékek többsége.

Fotó: Nyári Pál

A 2019-es évben Budapesten és Kaposváron a tanév ideje alatt heti rendszerességgel tartottuk a komplex színészmesterség foglalkozásokat és a növendékek egyéni és csoportos előadó-művészeti felkészítését produkciókban való szereplésre. A színészmesterség mint fő tantárgy mellett még ének és hangképzés foglalkozásokon vehettek részt a növendékek, a nyári alkotótáborban pedig tánc- és mozgásórákat is tartottunk.

Fotó: Nyári Pál

A növendékek a foglalkozásokra szabadidejük tetemes részét feláldozzák, de örömmel és önként töltik el értelmesen a szabadidejüket egy olyan közegben, ahol hasonló érdeklődésű gyerekekkel és fiatalokkal lehetnek együtt aktívak és kreatívak, ahol fejleszthetik képességeiket, és megmutathatják tehetségüket.

NyP