2023 szakmai eseményei júniustól októberig

TEVÉKENYSÉGÜNKET 2023-BAN FŐKÉNT VIDÉKRE HELYEZTÜK ÁT. ELSŐSORBAN A FELZÁRKÓZÓ TELEPÜLÉSEK PROGRAMBA BEKAPCSOLÓDVA VITTÜNK ELŐADÁSOKAT ÉS MÁS MŰVÉSZETI PROGRAMOKAT SZERTE AZ ORSZÁGBA, MIKÖZBEN ALKOTÓTÁBORT TARTOTTUNK, ÉS AZ ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁLON IS FELLÉPTÜNK.

20230605 Litke

Roma nemzetiségi színházként Budapesten működünk, de hiába keresné az érdeklődő a színházunk havi rendszeres műsorát. Sajnos a covid-járvány korlátozásaival kezdődően lendületünket több minden megtörte. Miközben az emlékezetes energiaáremelés következtében a fenntartási költségek soha nem látott mértékben megnőttek 2022-ben, a kulturális támogatások folyamatosan csökkentek. A gázt és színházunk működését takaréklángra kellett tenni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Lorca Alapítvánnyal együttműködve azonban lehetőségünk volt vidékre vinni gyermek- és ifjúsági előadásokat és más művészeti programokat. A magyar állam Felzárkózó Települések programjába kapcsolódtunk be, felajánlva, hogy művészeti és kulturális programokat viszünk az ország legszegényebb településein élőknek, főként gyerekeknek. Repertoárunk lehetővé teszi, hogy több korosztálynak változatos programokat kínáljunk.

Júniustól szeptember végéig párhuzamosan több program keretében valósítottunk meg előadásokat, koncerteket és más művészeti programokat. Az EFOP-1.4.5.-20-2020-00001 azonosító számú, Fókuszban a Gyermek projekt, a Felzárkózó Települések és a KultUp program keretében az alább felsorolt települések oktatási-nevelési intézményeiben, illetve a településen élő gyerekeknek vittünk művészeti programokat:

Karancsság, Magyargéc, Őrhalom, Litke, Ludányhalászi, Bátonyterenye, Pécs, Kerecsend, Magy, Paszab, Zalakomár, Oltárc, Tiszanána, Gyulaj, Csököly, Mátraverebély, Erk és Lakócsa.

12 művészeti projektnapot tartottunk ebben az időszakban, és néhány kisebb programot. Nem meglepő módon a felzárkózó településeken nagyon sok roma él. A művészeti programokat oktatási-nevelési intézményekbe vittük. A projektnapok során érdekes, különleges előadó-művészeti programmal igyekeztünk megajándékozni a gyerekeket. A kínálatunk a színháztól az autentikus cigány zenén át a komolyzenéig sokféle érdekességet tartalmazott. A projektnapok egy teljes délelőttöt kitettek. Volt nagy közös tánc- és daltanítás, 2-3, a korosztálynak megfelelő színházi előadás, illetve koncert, valamint többféle kiscsoportos foglalkozás. Mindig aktivizáltuk a gyerekeket, akik lelkesen és aktívan fogadták a programokat. Jó közösségi élményben volt részük, de nemcsak nekik, hanem művészeinknek is.

20230605 Litke

A 12 művészeti projektnap során 31 színházi előadást, 4 kiskoncertet, 51 műhelyfoglalkozást és 55 egyéb foglalkozást tartottunk. Kivétel nélkül mindenhol jól sikerült a rendezvényünk, szeretettel fogadták, aktívak, lelkesek voltak a gyerekek, és segítőkészek, együttműködők a pedagógusok. Június és október között a 12 projektnapon kívül kisebb programokat is vittünk néhány iskolába és óvodába, ahol előadást, koncertet, foglalkozást tartottunk.

Ezek egy részéről részletesebb beszámolót lehet találni: KARANCSSÁG, MAGYARGÉC és ŐRHALOM, LITKE, LUDÁNYHALÁSZI.

Még júniusban a KultUp színházi programmal és a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen két témanapot tartottunk. Egy bátonyterenyei és egy pécsi középiskolába vittünk színvonalas, érdekes előadó-művészeti programot, melyek során a Szótagszámláló és az I’m online című előadásokat játszottuk az ezekhez kapcsolódó interaktív programokkal, valamint kiscsoportos foglalkozásokat tartottunk. A színházi programot mindkét középiskola tanulói nyitottan és érdeklődve fogadták. Igyekeztünk a délelőttjüket színvonalasan, sok élményt nyújtva megtölteni.

Júliusban a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen művészeti alkotótábort tartottunk. A táborba bárki jelentkezhetett. A részvétel meghallgatáson dőlt el. Elsősorban olyan tehetséges roma fiataloknak hirdettük meg, akik az előadóművészet iránt motiváltak. Az egyetem Szentkirályi utcai épületében tartottuk az alkotótábort. A vidéki tanítványokat az egyetem Vas utcai kollégiumában szállásoltuk el. Az egyhetes táborban 4 szakmai napon intenzív műhelymunka folyt négy csoportban. A 28 fiatallal 8 gyakorló kisfilmet és 8 színpadi etűdöt készítettünk. Sok nagyszerű, és a Karaván iránt elkötelezett színész, rendező, zenész, hangosító, világosító, operatőr, vágó csatlakozott hozzánk, hogy dolgozzon a gyerekekkel. Egy napon megnéztük a Néprajzi Múzeum Erdős Kamill munkásságát bemutató Istennel talállak testvérem című kiállítását, megnéztük a Kristály Színtért és hajókirándultunk is.

Augusztusban két nagy sikerű Deviancia előadást tartottunk Beremenden, az Ördögkatlan Fesztivál keretében. Júniustól októberig ezeknek a szakmai programoknak a megvalósításán fáradoztunk, sikerrel. E közben nem álltunk le a vidéki utakkal augusztusban és szeptemberben sem.

GALÉRIA itt megtekinthető.

Hamarosan folytatjuk a negyedik negyedév intenzív programjáról szóló beszámolóval.

NyP