A FELZÁRKÓZÓ TELEPÜLÉSEK PROGRAM KERETÉBEN A NÓGRÁDSZAKÁLI GYEREKEKNEK IS ELVITTÜK A BANYAMESÉK CÍMŰ ELŐADÁSUNKAT, S EGY FERGETEGESEN JÓ HANGULATÚ ÓRÁT TÖLTÖTTÜNK EL EGYÜTT. BANYAMESÉK ELŐADÁS – 2021.07.28. 10:00 – NÓGRÁDSZAKÁL – HELYSZÍN: A MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT HELYI KIRENDELTSÉGE.
BANYAMESÉK című mesejátékunkat a járványügyi korlátozások feloldása óta több alkalommal játszottuk a FELZÁRKÓZÓ TELEPÜLÉSEK program keretében. A komplex településfejlesztési programban színházunk kulturális tevékenységgel vesz részt, kulturális javakat viszünk el a falvakba, eddig úgy alakult, hogy a gyerekeknek, de később szeretnénk izgalmas ifjúsági és felnőtt programokat is vinni. A Banyamesékkel célunk, hogy a gyerekekkel játékosan kedveltetjük meg a színházat, a gyerekek jól érezzék magukat, közösen eltöltsünk egy emlékezetes délelőttöt. A legutóbbi alkalommal, július 28-án Nógrádszakálon jártunk.
![](http://karavanma.hu/wp-content/uploads/2021/08/Terkep.jpg)
NÓGRÁDSZAKÁL Szécsény és Losonc között található falu a határ innenső oldalán. Kitűnő természeti adottságokkal és gazdag múlttal rendelkezik. Mint Kovács Zsolt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi kirendeltségének vezetője elmondta, régen a falun keresztül vezetett a Budapest-Kassa postai főútvonal. A határ azonban elvágta a Nógrádszakál felvidék felé vezető vérkeringését.
![](http://karavanma.hu/wp-content/uploads/2021/08/20210728_110620-2-800x297.jpg)
![](http://karavanma.hu/wp-content/uploads/2021/08/20210728_110510-2.jpg)
Előadásunk nézői a falu óvodásai voltak, akikhez nagy örömünkre csatlakoztak alsó tagozatos iskolások is. Egy interaktív, izgalmas Banyamesék előadást láthattak a gyerekek. Az előadás narratíváját azonnal értették, aktívan és bátran részt vettek a kommunikációban, együttműködőek voltak, és sokat nevettek. Az előadás végén elhangzott cigány dal vastapsot kapott. A pedagógusoknak, dadusoknak is tetszett előadásunk. Szóval jók voltunk, na. Ebben az előadásban debütált új szerepben Bakondi Jázmin növendékünk, aki nemcsak sikeresen helyt állt, hanem élvezte is az új szerepet.
A gyerekek reakcióit figyelve biztosak vagyunk benne, hogy remek és emlékezetes élményt szereztünk a nógrádszakáli gyerekeknek.
![](http://karavanma.hu/wp-content/uploads/2021/08/222483296_918526239009548_1205667466321423334_n-2-800x399.jpg)
![](http://karavanma.hu/wp-content/uploads/2021/08/IMG_2182-2-800x561.jpg)
NyP
![](http://karavanma.hu/wp-content/uploads/2021/08/logo_1000x228-1-800x182.jpg)
![](http://karavanma.hu/wp-content/uploads/2021/07/Tamogatoink-20210101_page-0001-800x563.jpg)