Vizsgaelőadások 2017-18-ban

TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAMUNK RÉSZEKÉNT AZ ALAPÍTVÁNYI SZÍNÉSZKÉPZŐ STÚDIÓ NÖVENDÉKEINEK LEHETŐSÉGÜK VAN SZÍNHÁZI ELŐADÁSOKBAN SZEREPELNI, SZÍNPADI RUTINT SZEREZNI. 2017-BEN BUDAPESTEN, 2018-BAN PEDIG KAPOSVÁRON HOZTUNK LÉTRE NÖVENDÉKEINK RÉSZVÉTELÉVEL EGY-EGY VIZSGAELŐADÁST.

Tehetséggondozó programunknak nagyon fontos eleme az állandóság. Nemcsak évi egy-két alkalommal verbuválunk roma gyerekeket, hogy kirakatba állítsuk, majd az adott projekt végeztével elengedjük őket. A Karaván egész tanévben rendszeres elfoglaltságot nyújt növendékeinek, akik egy állandó, bár dinamikusan változó közösség tagjai lehetnek. Állandó tényező számukra a Karaván. Mindezt 2000 óta nyújtjuk kisebb-nagyobb nehézségek közepette.

A stúdióban hétről hétre zajlanak a rendszeres színészeti foglalkozások. A hosszú évek alatt, amióta a színészképző stúdiót működtetjük, megfigyelhettük, hogy az a legmotiválóbb a fiatalok számára, ha intenzíven dolgozhatnak, ha eredmény, cél is lebeg a szemük előtt, ha megmutathatják tehetségüket, ha jó közösség tagjainak érezhetik magukat, ugyanakkor új és pozitív emberi és szakmai impulzusok érik őket. Mindig igyekeztünk olyan projektekben való részvétel lehetőségét nyújtani nekik, ahol mindez teljesül.

I’m online (Pászik Cristopher, Lovas Emília)
Fotó: Simara László

Mivel színház vagyunk, számunkra természetes, hogy színházi előadásokban gondolkodunk. A legmotiválóbb a tanítványok számára az a projekt, melynek eredményeként produkció jön létre. Az alkotómunka a legmunkásabb, és egyben leghatékonyabb módja a tanulásnak. Ebben a szellemben hoztuk létre és mutattuk a be a növendékek vizsga-előadásaként 2016-ban az I’m online című ifjúsági előadást. Az iskolai és internetes zaklatás témájával foglalkozó produkció azóta is műsoron van. Eddig 49 alkalommal játszottuk nagy sikerrel, és a bemutató óta már 12 növendék szerepelt benne.

Nagy sikerként értékeljük, hogy 2017-ben és 2018-ban is sikerült bemutatnunk egy-egy vizsgaelőadást. 2017 novemberében Váradi R. Szabolcs: Holnemvoltfa című mesejátékát rendezte meg Nyári Oszkár 18 növendék szereplésével. A helyszín a Karaván Szobaszínház volt, ahol a kis méretek miatt nem tudott teljes pompájában megmutatkozni az előadás. Januárban folytattuk a munkát, melynek eredményeként áprilisban a Ferencvárosi Művelődési Központban állítottuk színpadra a mesedarabot. Az előadást megtekintette a ferencvárosi Molnár Ferenc Általános Iskola több alsó tagozatos osztálya. Nagy siker volt.  A növendékek rengeteg munkát, időt, energiát tettek bele a produkcióba, igazán a magukénak érezhették. Maga a létrehozás folyamata összehozta a közösséget, sokkal jobban, mintha csak a heti rendszeres heti foglalkozásokra jártak volna. A sikerélményben fontos szerepet játszott a jól végzett munka érzése, no meg közönségünk és a szülők, ismerősök elismerő visszajelzése. A munkafolyamat során olyan művészekkel dolgozhattak a gyerekek, mint Komáromi Alexandra táncművész és a Karavan Familia zenekar.

A gyerekek azért járnak a stúdióba, mert szeretnek szerepelni, érdekli őket a színészet. Nem csoda, hogy várják a folytatást. Mindez arra sarkall minket, hogy játszóhelyet keressünk a vizsgaelőadásnak.

2017 őszén a kaposvári csoport is elkezdett dolgozni egy Váradi R. Szabolcs mesejátékkal, melynek címe Továbbisvan. A vizsgaelőadást Tóth Géza rendezésében júniusban mutatta be két alkalommal a csoport a TIT-székházban, meghívott nézők előtt. Jelenleg zajlik a Továbbisvan felújítása, beszámolónk benyújtása után néhány nappal Osztopánban lesz a következő előadás, ahol a helyi óvoda meghívásának teszünk eleget.

Nagy Edina, Süle Lilla Bonita, Dréher Dominika, Berkes Ákos Fotó: Kopácsi Adrián
Berkes Ákos, Horváth Krisztián, Süle Lilla Bonita, Bogdán Alexandra, Nagy Edit Fotó: Kopácsi Adrián
Kovács Mátyás, Rangits Bernadett Fotó: Kopácsi Adrián

NyP