Karaván Fesztivál 2022

A 2000-BEN LÉTREJÖTT KARAVÁN SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY IDÉN 22 ÉVES. EBBŐL AZ ALKALOMBÓL EGY SZÍNHÁZI FESZTIVÁLT TARTUNK, AMELYNEK PROGRAMJÁBAN MEG LEHET TEKINTENI SZÍNHÁZI REPERTOÁRUNK SZÍNE-JAVÁT, S EMELLETT KIVÁLÓ VENDÉGMŰVÉSZEK SZÍNHÁZI ÉS ZENEI PRODUKCIÓIT.

Karaván Fesztivál 2022

Két évvel ezelőtt ünnepelte 20. születésnapját a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány. Vagyis ünnepelte volna. Természetesen szerettük volna 2020-ban megünnepelni a 20. évfordulót, a járvány miatt azonban ez nem volt lehetséges. Vártuk, mikor jön el végre az ünneplés ideje, de úgy látszik, hogy – miközben kulturális intézmények, köztük színházak működése van folyamatos veszélyben – erre sokáig kellene várni. Nem várunk, nem húzódunk vissza a csigaházunkba. Színházra, kultúrára szükség van! Ezért most ezzel a fesztivállal örülünk a 20+2 közösen eltöltött évünknek, a sok munkának, a sok csodálatos előadásnak, amit létrehoztunk.

Mindenkit szeretettel várunk, aki ismeri a Karaván Színházat, akinek tetszik, amit csináltunk ez alatt a két évtized alatt. S azokat is várjuk, akik most hallanak rólunk először. Ebben a négy napban a teljesség igénye nélkül láthatják nézőink a Karaván Színház jelenlegi repertoárját néhány művészbarátunk vendégségbe meghívott produkciójával kiegészítve. Nagyon jó gyerek- és ifjúsági darabok, valamint színvonalas felnőtt programok: előadások és koncertek várják az érdeklődőket.

A programokra a jegy.hu-n lehet jegyet vásárolni, ahol minden programot külön találtok meg. Megtiszteltek minket, ha megnézitek a fesztivál egy-egy programját. A Karaván Színház Ferencvárosban, az Üllői út és a Kinizsi utca sarkán található. Cím: Budapest, IX. Üllői út 31. (Kinizsi utcai bejárat). Cikkünk végén látható a részletes fesztiválprogram. A Facebookon a Karaván Színház oldalán és a Karaván Fesztivál oldalán a fesztivállal kapcsolatos legfrissebb információkat találhatjátok meg. Kövessétek oldalainkat. Ha kérdésetek van, írjátok meg üzenetben vagy e-mailben az info@karavanma.hu címen.

További érdekes információkat tudhattok meg a fesztivállal kapcsolatban Nyári Oszkártól és Nyári Szilviától az alábbi interjúból, amit a Hír TV Mozaik című műsorának adtak:

Tehát szeptember 29-től Karaván Fesztivál 4 napjának minden programja itt látható. Reméljük, tudtok időt szakítani velünk egy kis maradandó színházi élményre.