I’M ONLINE CÍMŰ IFJÚSÁGI PRODUKCIÓNKAT A SZARVASI CERVINUS TEÁTRUM LÁTTA VENDÉGÜL. AZ ISKOLAI ÉS INTERNETES ZAKLATÁS TÉMÁJÁT FELDOLGOZÓ ELŐADÁST 800 KÖZÉPISKOLÁS NÉZŐ LÁTTA.
Két előadásra szóló meghívást kapott február 18-ára I’m online című produkciónk, mely az iskolai bullying és cyberbullying mechanizmusát mutatja be az áldozat szemszögéből. Meghívónk a Szarvason működő Cervinus Teátrum volt. A Cervinus http://cervinusteatrum.weebly.com/ Szarvas szlovák nemzetiségi színháza.
Ifjúsági stúdiószínházi produkciónk témája a gyerekek között zajló iskolai bullying és cyberbullying, vagyis az iskolai és internetes bántalmazás, zaklatás. Ebből adódóan elsősorban a fiatalok okulására, érzékenyítésére szeretnénk használni a darabot. A történet főszereplője Pálma, aki új középiskolába kerül, és elkezd új barátokat szerezni. Hamarosan ismeretlenek kezdik el zaklatni az interneten. Fogalma sincs, kik vannak a nicknevek mögött. Miközben naponta látja a róla szóló gyalázkodó kommenteket, az iskolában is teljesen perifériára kerül. Az a kérdés már fel sem merül benne: miért ez a féktelen gyűlölet? És a gonoszság nem ismer határokat, ha nem állítja meg semmi és senki…
Az előadás elsődleges célcsoportja az általános iskolás és középiskolás korosztály, de ajánljuk megtekintésre pedagógusoknak, szakembereknek és szülőknek is. A helyi civilek, a középiskolák és a színház együttműködésének köszönhetően a két előadást összesen 840 néző látta, akik helyi középiskolai osztályok voltak. Színészeinknek nagyszerű lehetőség volt ennyi nézőnek megmutatni tehetségüket, különös tekintettel az előadásban szereplő középiskolás korú növendékeinkre. Köszönjük a szervezőknek!
Mindkét előadást feldolgozó foglalkozás követte, amely a nagy közönség miatt most kevésbé volt beszélgetős, inkább a legfontosabb információk és gondolatébresztő mondatok hangzottak el. Minden néző kapott egy olyan szórólapot, amely egyrészt nagyon informatív, mert például olyan szervezetek és intézmények elérhetőségét is tartalmazza, ahova szakemberek segítségéért fordulhatnak a fiatalok, a szülők, a pedagógusok vagy az oktatási intézmények, másrészt az előadásból kiemelt fontos pillanatokat és mondatokat tartalmaz. Ez azt segíti, hogy osztályközösségben folytassák a beszélgetést. Megkértük a jelenlévőket, hogy beszélgessenek az osztályközösségben az előadásról, és beszélgessenek arról, hogy hogyan tehetnék mindenki számára jobb hellyé az osztályt, az iskolát. A feldolgozásnak volt egy interaktívabb, szórakoztatóbb része is. Színész Bob tartotta fenn a publikum figyelmét a maga provokatívan kedves előadói stílusában.
Az a célunk, hogy legyen valós hatása az előadásnak, a színházi élmény által minél több középiskolás gondolkozzék el az iskolai és internetes zaklatásról. Arra törekszünk, hogy a fiatalok kapjanak olyan impulzust, ami alapján a továbbiakban ne legyen természetes számukra az osztálytársak közötti zaklatás, képesek legyenek felismerni, hogy miről van szó, ha erre utaló jeleket tapasztalnak. Hogy legyenek tudatosabbak, legyenek képesek beszélni erről, és tudjanak ellene együtt fellépni.
Hangsúlyozottan hívtuk fel a figyelmet arra, hogy van hova fordulni, akár a megelőzésben is tudnak segíteni szakemberek, vagy akkor, ha már baj van. Olvasóink figyelmét is felhívjuk arra, hogy a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ingyenesen és teljesen anonim módon működtet 24 órás telefonos ügyeletet és chatlehetőséget azok számára, akik egyedül maradtak valamilyen megoldhatatlannak tűnő problémával. Bármi legyen ez a probléma, a Kék Vonal szakemberei türelemmel és szakértelemmel meghallgatják, és beszélgetnek a bajban lévő féllel. Gyerekek és fiatalok hívását az előhívószám nélküli 116-111-es telefonszámon várják. További információkért érdemes megnézni a KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY HONLAPJÁT. Szórólapunkon is számos olyan szervezet és intézmény elérhetősége megtalálható, amelyekhez fordulhat gyermek, szülő, pedagógus vagy oktatási intézmény. Érdemes megnézni előadásunkat, és érdemes minden intézménynek tenni azért, hogy megelőzzék a szerencsére ritka, de annál súlyosabb tragédiákat. Nemcsak érdemes és szükséges tenni a bántalmazó légkör ellen, hiszen az intézmények egyik legfontosabb kötelessége megvédeni a tanulókat a testi és lelki bántalmazástól. Ezt a felelősséget nem szabad áthárítani sem a szülőkre, sem a gyerekekre, s különösen nem az áldozatokra.
- I’m online
- csesztetés egy felvonásban
- Pálma LOVAS EMÍLIA
- Jenci BARANYI CSABA
- Miki KÓS MÁTYÁS
- Zsanett PAKSICZA DOMINIKA
- Elza MERINA C. ABIGAIL
- ÉS BAKONDI JÁZMIN
- Díszlet SOMOGYI ZOLTÁN
- Hang- és videotechnika LÁZÁR GÁBOR
- Fénytechnika KALÓZ ISTVÁN
- A feldolgozó foglalkozásokat tartotta: Horváth Kristóf és Nyári Pál
- RENDEZTE TÓTH GÉZA
- PRODUKCIÓS VEZETŐ NYÁRI OSZKÁR
NyP