A színészképző stúdió 2017 első felében

ALAPÍTVÁNYI ALAPCÉLKÉNT SZÍNÉSZKÉPZŐ STÚDIÓT MŰKÖDTETÜNK, MELYBEN ROMA ÉS MÁS HÁTRÁNYOS HELYZETŰ FIATALOKNAK IS BIZTOSÍTJUK A LEHETŐSÉGET ARRA, HOGY SZÍNÉSZETET TANULJANAK, SZÍNÉSZETTEL FOGLALKOZHASSANAK. A STÚDIÓ 2000 ÓTA FOLYAMATOSAN MŰKÖDIK. MOST AZ ELŐZŐ FÉLÉV EREDMÉNYEIRE TEKINTÜNK VISSZA.

Tandíjmentes színészképző stúdiót működtetünk 2000 óta Budapesten, Ferencvárosban. Szakmai célunk az, hogy a nálunk rendszeresen színészetet tanuló fiatalok olyan képességekre és tudásra tegyenek szert, amelyek birtokában képesek előadásokban és filmekben szerepelni, felkészülten vehetnek részt meghallgatásokon, castingokon, valamint a színművészeti szak felvételijén. A szakmai képzésen túl a Karaván egy olyan hiánypótló szocializációs közeg a nehezebb körülmények között élő gyerekek és fiatalok számára, ahol rengeteg lehetőséget és inspirációt kapnak, egy kulturálisan kreatív és elfogadó kortárs közösség tagjai lehetnek. Mindezt védett környezetben, hiteles pedagógusok, szakemberek és művészek vezetésével. Összességében a Karaván egy olyan inspiráló tényezőként jelenik meg a gyerekek életében, amelynek eredményeként szélesebb lesz a látókörük, könnyebben megtalálják a saját útjukat, s amely által a társadalomnak is hasznos tagjai lesznek.

2017-ben a budapesti és kaposvári színészképző stúdióban rendszeres szakmai foglalkozásokat tartottunk a növendékeknek. A színészképző stúdió egyik legnagyobb értékének tartjuk a tandíjmentesség mellett az állandóságot, vagyis azt, hogy hétről hétre, rendszeresen tudjuk biztosítani a gyerekek számára a tartalmas foglalkozásokat. Tovább növeli ennek értékét, hogy ez a lehetőség 16 éve folyamatosan nyitva áll. Jelenleg Budapesten és Kaposváron működtetünk színészképző stúdiót.

Az első félévben több mint 400 órányi szakmai foglalkozásban részesültek a növendékek. Mindkét jelenlegi helyszínen a színészmesterség foglalkozások és próbák voltak hangsúlyosak, s ezt egészítették ki a beszédtechnika és énekórák. A rendszeres foglalkozások mellett olyan projektek tették érdekessé a félévet, mint az I’m online című ifjúsági produkcióval való munka (4 növendék), A Négyszögletű Kerek Erdő című produkcióban való szereplések (6 növendék), az Improfeszt országos improvizációs verseny (4 növendék), a 371 csillag című holokauszt műsor (14 növendék), valamint az egy hetes művészeti alkotótábor (27 növendék).

Budapesten a helyszín a IX. kerület, a Ráday utca 34., mely a színészképző stúdió állandó otthonaként szolgáló, önkormányzattól bérelt helyiség. Jó, hogy folyamatosan rendelkezésünkre állt próbaterem, valamint iroda és mellékhelyiségek. A növendékek ennek köszönhetően otthonosan érezhették magukat.

Korosztály alapján két csoportunk van. A kisebbek (7-12 évesek) heti egy alkalommal játékos színészmesterség foglalkozáson vehettek részt. A nagyobbak (13-18 évesek) színészmesterség, beszédtechnika, ének és hangképzés foglalkozásokra járhattak. Ezek azok a tantárgyak, amelyeket heti rendszerességgel tartottunk a nagyobbaknak. A színészmesterség csoportosan, a beszédtechnika egyéni és csoportos formában zajlott, míg az ének és hangképzés egyéni foglalkozás volt. Ebben a félévben tíz növendékünk játszott előadásainkban, s az ő felkészítésükre próbákat tartottunk.

Végül: a nyári művészeti alkotótábor intenzív szakmai munkával együtt töltött 7 napot jelentett júniusban, ahol 27 budapesti és kaposvári növendék vett részt. A helyszín Fonyód volt, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ üdülője. (Lásd erről szóló írásunkat ITT.)

Tanárok:

  • Színészmesterség: Gaál Ildikó, Nyári Oszkár, Tóth Géza, Nyári Pál,  Sipos Eszter
  • Beszédtechnika: Várady Mária
  • Ének és hangképzés: Nagy Anikó

A két csoportban 39 növendékünk van. A gyerekek mintegy fele ferencvárosi.

A kaposvári stúdió helyszíne a Somogy Megyei TIT volt.

Tanárok:

  • Színészmesterség: Tóth Géza
  • Beszédtechnika és művészi beszéd: Kelemen Márta
  • Ének és hangképzés: Gál Laura

Kaposváron 21 növendékkel dolgoztunk. A rendszeres foglalkozásokat a Kaposváron hagyományos farsangi mulatságra való készülés és az Elfajzottak című darab próbái tematizálták, emellett négy növendék az Improfeszt országos döntőjére készült. (Erről szóló írásunk ITT olvasható.)

Hét kaposvári növendék vett részt a Nemzeti Színházban a 371 csillag című műsorban és 12 fiatal a nyári művészeti alkotótáborban. Igazán színes és motiváló első félév volt.

Ősztől folytatjuk a tehetségkutatást, folyamatosan lehet jelentkezni a színészképző stúdióba mind Budapesten, mind Kaposváron. 14-18 év közötti gyerekek jelentkezését várjuk. Jelentkezni a 06 30 867 3804-es és a 06 1 611 0742-es telefonszámokon, valamint a karavanma@gmail.com e-mail címen lehet.

Színészmesterség - kicsik Fotó: Nyári Pál
Színészmesterség – kicsik
Fotó: Nyári Pál
371 csillag Fotó: Eöri Szabó Zsolt-Nemzeti Színház
371 csillag
Fotó: Eöri Szabó Zsolt-Nemzeti Színház
Elfajzottak próba, Kaposvári stúdió
Elfajzottak próba,
Kaposvári stúdió
Művészeti alkotótábor Fotó: Nyári Pál
Művészeti alkotótábor
Fotó: Nyári Pál

NyP

TÁMOGATÓI LOGÓK-001