Tehetségkutatás 2016 tavaszi félévében

TANDÍJMENTES SZÍNÉSZKÉPZŐ STÚDIÓNK HIÁNYPÓTLÓ LEHETŐSÉGKÉNT JÖTT LÉTRE 2000-BEN. NYITVA ÁLL AZOK ELŐTT AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁSOK ELŐTT, AKIK ISKOLÁN KÍVÜL SZÍNÉSZETTEL SZERETNÉNEK FOGLALKOZNI. 2016 ELSŐ FÉLÉVÉBEN IS KERESTÜK AZOKAT A TEHETSÉGES FIATALOKAT, AKIK ÉLNI SZERETNÉNEK AZ ÁLTALUNK NYÚJTOTT EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉGEKKEL.

 

A stúdió 2000 óta Budapest IX. kerületében működik. Támogatóink az EMMI és a Ferencvárosi Önkormányzat. 2014-ben elindítottuk a színészképző stúdiót Kaposváron is, ahol a Csiky Gergely Színházban és a TIT-ben tartjuk a foglalkozásokat. 2016 elején elindult stúdiónk Pécsen is, ahol a Pécsi Nemzeti Színházban tartjuk a foglalkozásokat. Folyamatosan keressük a tehetséges gyerekeket a tandíjmentes színészképző stúdióba. Az a szándékunk, hogy minél több tehetséges hátrányos helyzetű, köztük sok roma fiatalhoz eljusson ennek a lehetőségnek a híre, ezért több alkalommal meghirdettük a médiában, hogy lehet jelentkezni. Az új helyszínek beindítását is tehetségkutatás előzte meg. (Korábbi írásunk a 2015-ös tehetségkutatásról)

2016-ban három városban, tizennégy helyszínen hatvankét tehetségkutató foglalkozást tartottunk, melyeken összesen 1602 diák szerzett tudomást személyes élmény alapján a Karaván színészképző stúdiójáról, ezeken kívül sok oktatási inézményben helyeztük el plakátjainkat, szórólapjainkat, hirdettünk az interneten, és megjelentünk a médiában. Az alábbi táblázatban láthatók azok az intézmények, amelyekkel együttműködtünk.

 

TEHETSÉGKUTATÓ FOGLALKOZÁSOK 2016
Dátum Intézmény Település Tevékenység Db Létszám
2016.01.27 Csiky Gergely Színház Kaposvár Meghallgatás 1 1
2016.03.07 Telepy Károly Általános Iskola
és Gimnázium
Budapest Foglalkozás 4 323
2016.03.08 2
2016.03.18 6
2016.03.17 Molnár Ferenc Általános Iskola Budapest Foglalkozás 1 168
2016.03.22 4
2016.03.23 2
2016.03.31 Novus Gimnázium Budapest Foglalkozás 2 60
2016.04.01 Burattino Általános Iskola Budapest Foglalkozás 4 64
2016.04.07 Szent-Györgyi Albert Általános
Iskola és Gimnázium
Budapest Foglalkozás 2 181
2016.04.08 4
2016.04.18 Leöwey Klára Gimnázium Pécs Foglalkozás 1 117
2016.04.18 Gandhi Gimnázium Pécs Foglalkozás 1 147
2016.04.25 KMA Budapest Meghallgatás 1 6
2016.04.26 Körösi Csoma Általános Iskola Budapest Foglalkozás 8 165
2016.04.27 KMA Budapest Meghallgatás 1 3
2016.05.03 Vajda Péter Általános Iskola Budapest Foglalkozás 9 160
2016.05.11 Teleky Blanka Közgazdasági
Szakközépiskola
Budapest Foglalkozás 2 55
2016.06.01 2
2016.05.13 Alsóerdősori Általános Iskola
és Gimnázium
Budapest Foglalkozás 3 75
2016.05.24 KMA Budapest Meghallgatás 1 7
2016.06.09 Együd Árpád Kulturális Központ Kaposvár Ki Mit Tud? 1 70
62 1602

Ez úton is köszönetet mondunk az együttműködő intézményeknek, amelyek megkeresésünkre nyitottan és pozítívan reagáltak. A pedagósusok visszajelzései is pozitívak voltak, többen mondták azt, hogy üdítő volt az iskola mindennpjai közepette a foglalkozásunk. Kaposváron roma Ki Mit Tud? versenyen zsűriztünk idén is, és a legjobbakat meghívtuk a stúdióba. Két pécsi gimnáziumba A show folytatódik című roma témájú interaktív előadásunknak azt a verzióját vittük el, amelyben sok lehetőséget adunk a nézőknek a jelenetekben való részvételre. Színészmesterség tanáraink kedvcsináló foglalkozásokat tartottak iskolákban, majd a Karavánba jelentkezők számára meghallgatásokat tartottunk.

Ki mit tud_ hátrányos helyzetű fiataloknak _ Kaposvár Most

Természetesen folytatni fogjuk a tehetségkutatást a következő tanévben is, és bízunk abban, hogy újabb oktatási-nevelési intézményekkel és pedagógusokkal működhetünk együtt azért, hogy a célcsoportunkból minél többen értesüljenek a Karavánról. Mert számukra tényleg nincs sok lehetőség.

Tehetségkutatást végző munkatársaink, önkénteseink: Nyári Oszkár, Tóth Géza, Gaál Ildikó, Pászik Cristopher, Horváth Kristóf, Merina C. Abigail, Farkas Krisztián.

Képek a pécsi Leöwey Gimnáziumban tartott interaktív előadásról (Fotók: Boda Ágnes):

DSC_6263 (800x530)

DSC_6280 (800x530)

DSC_6306 (530x800)

 

Képek a pécsi Gandhi Gimnáziumban tartott interaktív előadásról (Fotók: Boda Ágnes):

DSC_6342 (800x553)

DSC_6402 (800x530)

DSC_6415 (513x800)

Támogatók:

dl181

Ferencváros logó

 

 

 

NyP