Újabb két növendékünk mutatkozott be a Négyszögletűben

LÁZÁR ERVIN: A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ CÍMŰ MESEJÁTÉKÁT 2015-BEN MUTATTUK BE A PINCESZÍNHÁZBAN. A DARABBAN TÖBB NÖVENDÉKÜNK IS SZEREPELT, S MOST KETTEN CSATLAKOZTAK A KEREKERDŐ LAKÓIHOZ.

Szalmási Áron, Páhi Kitti, Tauber Bogi, Trieb Bence és Kaszás Dani a Hatszínben, előadás előtt
Fotó: Nyári Pál

A Karaván Színház tehetséggondozó programjának egyik legfontosabb eleme, hogy az alapítványi színészképző stúdió növendékei lehetőséget kapnak a gyakorlatszerzésre színházi produkciókban. Így van ez 2002 óta, amikor Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot című mesejátékát mutattuk be a növendékek vizsga-előadásaként. Azt a produkciót a Pinceszínház műsorára vette, s több mint 10 éven át játszottuk, majd szinte minden évben új előadást hoztunk létre, amelyekben a gyerekeknek is jutott szerep. Csak az elmúlt bő egy évben például 30 budapesti és kaposvári növendék játszott legalább egy produkciónkban, de jó pár növendék kettő vagy három produkcióban is fellépett.

Az iskolai és internetes zaklatással foglalkozó I’m online-t 2016-ban mutattuk be, amely több növendékünk vizsga-előadása volt. A darab jelenleg is műsoron van, rendszeresen a Karaván Szobaszínházban látható, ahol egy-egy osztályt szoktunk fogadni. Az I’m online-ban már 10 növendék kipróbálhatta magát élesben. 2017-ben mutattuk be a budapesti növendékekkel Váradi R. Szabolcs: Holnemvoltfa című mesejátékát, 2018-ban pedig a kaposvári növendékekkel Váradi R. Szabolcs Továbbisvan című mesejátékát, s ezekben 28 növendék szerepelt összesen. CIKKÜNK A KÉT VIZSGA-ELŐADÁSRÓL

Holnemvoltfa (2018, FMK)
Simara László (screenshot)

Vannak olyan produkcióink is, amelyek nívós színházak műsorán szerepelnek folyamatosan. 2014-ben mutattuk be Tóth Géza rendezésében az Egereket (az Urbán Gyula-mesejáték nagyszínpadi, látványos változata) a Nemzeti Színház nagyszínpadán öt színház koprodukciójában. A mesejátékot játszottuk a Nemzeti Színházban, a Békéscsabai Jókai Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban és a debreceni Csokonai Színházban, összesen 70 alkalommal. Majd ugyanezt a darabot a kaposvári Csiky Gergely Színházzal koprodukcióban mutattuk be 2017-ben. Mindkét koprodukcióban számos Karaván-növendék szerepelt hétről hétre teltházas nézőtér előtt.

Egerek (2017) Fotó: Memlaur Imre

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő című mesejátékát 2015-ben a Pinceszínházban mutattuk be, s ebben is szerepelnek növendékek. A 2018-19-es évadban a Hatszíntér Teátrumban van műsoron a kétrészes mesejáték. Cikkünk apropója, hogy december 9-én két kis növendékünk, Páhi Kitti (Virág) és Szalmási Áron (Mikkamakka) sikerrel szerepelt első alkalommal. Sokat dolgoztak, próbáltak, gyakoroltak, kitűnő volt a hozzáállásuk, szorgalmuk.

Növendékek, akik a 2015-ös bemutató óta játszottak a Lázár Ervin-mesében:

Berecz Uwe, Lawson Richárd, Kaszás Dániel, Szalmási Áron (Mikkamakka), Trieb Bence (postás, kisfiú), Tauber Boglárka, Tabatabai Nejad Flóra, Farkas Dorina, Páhi Kitti Laura (Virág)

Reméljük, hogy még sok alkalommal mutathatják meg tehetségüket a közönség örömére.

Elöl: Trieb Bence, Berecz Uwe, Tauber Boglárka a Pinceszínház színpadán
Fotó: Berecz Zsuzsi
Szalmási Áron a Hatszín Teátrum előterében
Fotó: Nyári Pál
Előadás alatt a takarásban Szalmási Áron, Páhi Kitti és Baranyi Csaba növendékek
Fotó: Nyári Pál

NyP