Bemutattuk: EGEREK… és egerek

20211031-ÉN BEMUTATTUK EGEREK… ÉS EGEREK CÍMŰ LEGÚJABB PRODUKCIÓNKAT A KARAVÁN SZÍNHÁZBAN. URBÁN GYULA: MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT CÍMŰ MESEJÁTÉKÁT DÖMÖTÖR TAMÁS ÉS KARDOS TÜNDE ÍRTA ÁT, ÉS DÖMÖTÖR TAMÁS RENDEZTE.

Fotó: Simara László

Bemutattuk a Karaván Színház legújabb produkcióját, az EGEREK… és egerek című egy felvonásos mesejátékot, ami Urbán Gyula zseniális műve, a Minden egér szereti a sajtot című bábjáték alapján készült.

Új bemutatónkkal ismét a gyerekeknek igyekeztünk kedvezni tehát, és egy olyan produkciót hoztunk létre, amelyet szeretettel ajánlunk az óvodás és kisiskolás korú gyermekes családoknak.

A most Dömötör Tamás és Kardos Tünde által átírt változatban is a színészképző stúdió roma növendékei szerepelnek roma és nem roma művészekkel, köztük volt növendékekkel együtt. Dömötör Tamás rendezésében is megmaradt természetesen a mű lényege és az a színházi eszköztár, amellyel ezt eljuttatják a gyerekekhez. A változásokkal is gördülékeny a történet. Az sem csalódik, aki ismeri az eredeti darabot, mert jó aránnyal vannak beépítve új elemek a műbe. Az új elemek egyfajta gesztust tesznek a 2020-as évek gyerekei felé, és növelik a humormennyiséget a mesejátékban. Az új változat hozzá is ad komoly értékeket a darabhoz úgy, hogy az eredeti történet dramaturgiai íve, mondanivalója és eszközrendszere ugyanúgy egy irányba mutatnak: a néző szívén keresztül rasszista előítéleteink empatikus átgondolása felé.

Az EGEREK… és egereket újonnan megnyílt játszóhelyünkön, a Karaván Színházban mutattuk be, ami Budapesten a IX. kerületben, az Üllői út és a Kinizsi utca sarkán (Kinizsi utcai bejárat), az (évtizede felújítás alatt lévő) Iparművészeti Múzeum mellett található.

Fotó: Bori Tamás

TOVÁBBI ELŐADÁSKÉPEK

Október 31-én két előadást tartottunk két szereposztásban 11 és 14 órakor. A közönségnek tetszettek az előadások, s mi magunk is elégedettek vagyunk az elvégzett munkával. Hamarosan újabb előadások követik a bemutatót. Az EGEREK… és egerek igazi jó családi színházi program, 4 éves kortól ajánljuk.

Szinopszis

Egy háromtagú szürkeegér család (Márton papa, Lidi mama, Soma) boldogan éli életét egy sajtműhelyben. Ám egy zord, esős napon beköltözik a sajtműhelybe egy fehéregér család is (Albin papa, Szeréna mama, Fruzsina). A különbözőség okán elemi erővel gyűlöli egymást a két egércsalád. Soma és Fruzsi azonban első látásra egymásba szeret. A szülők hallani sem akarnak erről. A gyerekek életüket is készek áldozni szerelmükért.

  • Írta: Urbán Gyula
  • Zene: Gulyás László
  • Szereplők: Dobos Judit, Gerner Csaba, Bakondi Jázmin, Gábor Anita, Fenyvesi Krisztina, Nagy Róbert, Kazári András, Pápai Rómeó, Nyári Pál, Nagy Anikó, Patály Márkó, Páhi Kitti, Matyasovszki Géza
  • Koreográfus: Zambrzycki Ádám
  • Díszlet és jelmez: Gadus Erika
  • Zenei vezető: Baranyi Zoltán
  • Zenei közreműködők: Baranyi Zoltán, Banyák József, Berki Tomas, Szajkó Nàndor, Veér Bertalan
  • Fény: Kalóz István, Ladányi Tamás
  • Hang: Feka Róbert
  • Öltöztető: Breska Erika, Szabó Ildikó
  • Rendezőasszisztens: Kardos Tünde
  • Rendező: Dömötör Tamás
  • Produkciós vezető: Nyári Oszkár

NyP