Bemutattuk: Játék a szavakkal

EGY ÉVE KEZDTÜNK EL DOLGOZNI A JÁTÉK A SZAVAKKAL CÍMŰ SZÍNPADI PRODUKCIÓVAL, AMELYBEN NÖVENDÉKEINK SZEREPELNEK. A BEMUTATÓT A JELEN/LÉT NEMZETISÉGI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓN TARTOTTUK A NEMZETI SZÍNHÁZBAN.

Fotók: Nyári Pál

A Magyarországi Szerb Színház, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség, valamint a Nemzeti Színház megállapodott arról, hogy nem marad el az idei fesztivál, amely eredetileg március végén lett volna a Nemzeti Színházban. Október 5-10. között sikerült is megtartani, s így bemutathattuk a Bajor Gizi szalonban a fesztiválra benevezett két produkciónk bemutatóját. Ezek egyike a Játék a szavakkal című produkciónk, melyben növendékeink szerepelnek. A fellépés természetesen nagy élmény volt tanítványainknak, akik éltek is a lehetőséggel, és remek előadást produkáltak.

A tavaly bemutatott Vers és zene című produkcióval dolgoztunk tovább új szereplőket, új szövegeket, új zenéket és alkotókat bevonva a munkába. A Játék a szavakkal egy hangulatos rendhagyó irodalomóra. A produkció célcsoportja az általános és középiskolás korú diákok. Az a célunk, hogy a fiatalok másképp találkozzanak a versekkel, mint ahogy az irodalomórákon megszokták. Meg szeretnénk mutatni nekik, hogy a vers kommunikációja mitől különleges, és hogyan férhetünk hozzá ehhez a különös esztétikai élményhez. A nézők roma versekkel is találkozhatnak az élőzenés előadásban, amelyet alapítványi színészképző stúdiónk budapesti növendékei adnak elő.

Rendező: Nyári Oszkár, Lovas Emília

Szövegét összeállította: Nyári Oszkár
Szereplők: Bakondi Jázmin, Baranyi Csaba, Baranyi Roland, Bari Tamás, Merina Camacho Abigail, Oláh Bence, Páhi Kitti, Patály Márkó, Szalmási Áron
Zenei közreműködő: Baranyi Zoltán, Bodoczki Ernő, ifj. Szajkó Nándor, Oláh Edmond
Slam szövegek: Horváth Kristóf

Díszlettervező: Somogyi Zoltán
Jelmeztervező: Pirityi Emese
Romani fordítás: Daróczi Gyula
Produkciós vezető: Nyári Oszkár

FOTOGALÉRIA: JÁTÉK A SZAVAKKAL

NyP