I’m online – ferencvárosi iskoláknak

A KARAVÁN SZOBASZÍNHÁZBAN ÖT I’M ONLINE CÍMŰ ELŐADÁST JÁTSZOTTUNK. NÉGY ELŐADÁSON FERENCVÁROSI ISKOLÁK TANULÓIT LÁTTUK VENDÉGÜL, AKIK NAGYON JÓL VETTÉK AZ AKTUÁLIS ÉS MEGRÁZÓ ELŐADÁST.

Ma jelent meg a sajtóban (A CIKK ITT OLVASHATÓ), hogy egy fiatal olasz nő öngyilkos lett, miután a róla készült pornográf felvételek mémmé váltak az interneten, és jogi eszközökkel sem tudta elérni, hogy ezeket letiltsa. Hetente lehet olvasni hasonló híreket. Az öngyilkosság még megrázóbb, ha gyerekek az áldozatok. Amíg csak az interneten olvassuk, addig nem velünk történik. De biztos, hogy a gyerekeink nincsenek veszélyben?

Tóth Géza rendezésében idén júniusban mutattuk be az I’m online című előadást, melyet október 26-28. között öt alkalommal játszottunk a Ráday utca 34-ben, a Karaván Szobaszínházban. Az I’m online arról szól, hogy egy gimnazista lányra rászállnak ismeretlen zaklatók. Először az interneten (cyberbullying), majd a valóságban is. Nemcsak a zaklatók ismeretlenek, de a zaklatók motivációi is. Pálma kap hideget-meleget. Főképp az a vád ellene, hogy cigány kurva. Nem tud védekezni, nincs ki ellen. „Hagyd rájuk, majd leszállnak rólad” – tanácsolja neki egyik barátja, aki szintén áldozat. Szülei segítségét kéri ugyan, de ők nincsenek ott éppen. A tanároktól nem kér segítséget, talán nem is számíthat rájuk, hiszen úgyse értenék. Így maradék kevés barátjára számíthat csak. A zaklatástól tartva alig mer bemenni az iskolába, legtöbb idejét a szobája falai között tölti egyedül, no és az internettel.

Előadásunk egyik célja éppen arra felhívni a figyelmet, hogy a gyerekek életében (életünkben) hatalmas jelentősége van az internetnek, interperszonális kapcsolataink egyre nagyobb része már úgy zajlik, hogy nem találkozunk. A szülők általában azt hiszik, a gyermek otthon, a szobája csendjében biztonságban van, csak a friss levegő hiánya miatt aggódnak kicsit. Nagy tévedés. Az internettől való függésünknek önmagában is vannak káros hozadékai, miközben számos veszéllyel szemben lettünk védtelenek, különösen a fiatalok. Hiszen hiába vagyunk fizikailag biztonságban a szobánk falai között, ha az elkövetők az interneten, telefonon elérnek minket. A másik fontos feladata az előadásnak, hogy megmutassa, milyen következményekkel jár egy zaklatási ügy, ha a fiatal áldozat egyedül marad, ha – akár saját hibájából is – nem kap segítséget.

Az előadásokra meghívtuk a ferencvárosi önkormányzat képviselóit, a médiát, sajtót, valamint IX. kerületi iskolák egy-egy osztályát. Az alábbi iskolák tanulói jöttek el megnézni az előadást:

  • Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola (2 osztály, 66 fő)
  • Novus Gimnázium (20 fő)
  • Molnár Ferenc Általános Iskola (22 fő)

Köszönjük nekik a nyitottságot, amellyel előadásunkat fogadták, reméljük, hogy jó színházi élmény volt számukra az I’m online.

Négy alkalommal tehát egy-egy osztályt ültettünk be a szobaszínház kicsi nézőterére. Egy alkalommal jeltolmács segítette az előadás akadálymentesítését. A megrázó témát igencsak hitelesen ábrázoló előadásokhoz feldolgozó beszélgetés tartozik. A diákok kérdéseket tehettek fel a színészeknek, pontosabban a karakterüknek, megoldásokat javasolhattak nekik, maguknak, egymásnak. Célunk egy jobb világ építése, és úgy gondoljuk, hogy az előadás és utána a moderált beszélgetés hozzájárult ehhez. Praktikus információkkal láttuk el a fiatalokat. Idéztünk jogszabályokat, tanulmányokat, cikkeket ajánlottunk a figyelmükbe, beszéltünk az internetes biztonság kérdéséről és arról, hova fordulhat valaki, ha zaklatás áldozatává válik. Szeretnénk ezzel az előadással minél több gyerekhez, szülőhöz és pedagógushoz eljutni. A tragédiák csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Végül az előadás stábjáról. Az áldozat, Pálma szerepében Lovas Emília nyújt végig egységesen magas színvonalú, maradandó élményt a nézőknek. Partnerei Figeczki Vanda (Zsanett) kivételével a Karaván Művészeti Alapítvány színészképző stúdiójának növendékei: Ruszó Attila (Jenci), Pászik Cristopher (Miki), Angilella Agata/Briga Zsanett/Merina Camacho Abigail (Elza).

  • Díszlet: Somogyi Zoltán
  • Hang, vetítések: Lázár Gábor
  • Fény: Kalóz István
  • Rendezó. Tóth Géza
  • Produkciós vezető: Nyári Oszkár

Fotók: Juhász Éva

karavan20161026_014
Lovas Emília
Lovas Emília és Ruszó Attila
Lovas Emília és Ruszó Attila
Lovas Emília
Lovas Emília
Pászik Cristopher és Lovas Emília
Pászik Cristopher és Lovas Emília (és Orsós Róbert)
Lovas Emília (Figeczky Vanda) és Spinnerné Takács Erika
Ruszó Attila, Pászik Cristopher, Lovas Emília, Figeczky Vanda, Angilella Agata és Spinnerné Takács Erika
Ruszó Attila, Pászik Cristopher, Lovas Emília, Figeczky Vanda és Angilella Agata
Moderált feldolgozó beszélgetés – Nyári Pál
karavan20161026_089
Moderált feldolgozó beszélgetés – Nyári Pál, Lovas Emília, Figeczky Vanda, Ruszó Attila és a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola tanulói

TOVÁBBI CIKKEINK: I’M ONLINE

Támogatók:

dl181

dl204

Ferencváros logó

 

 

 

NyP