Banyameséket játszottunk

Áprilistól június elejéig Banyamesék-szezonunk volt, s ennek megfelelően 8 alkalommal láthatták a gyerekek a banya meséit, ebből 6 alkalommal a IX. kerületben.

Image A Karaván Színház rendszeresen játssza az öt színház koprodukciójában létrehozott Egerek című gyermekelőadást a Nemzeti Színház nagyszínpadán. E mellett kisebb előadásaik játszására a Ráday utca 34-ben alakítottunk ki egy szobaszínházat, amely egy csoportnyi kisiskolás vagy óvodás fogadására alkalmas. Április 8-án a Nemzetközi Roma Nap alkalmából rendezett kulturális programot a Ferencvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Bakáts téren, ahol gyerekközönségre számítva meghívták a Banyamesék-et is. Örültünk a lehetőségnek, mert az új szereposztást így kipróbálhattuk élesben.
Május 12. és 14. között a Ráday utca 34-ben láttuk vendégül ferencvárosi oktatási intézmények tanulóit egy-egy Banyamesék című előadásra. A Karaván partnerei a Ferencvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat mellett a Molnár Ferenc Általános Iskola (1.c osztály), a Telepy Károly Általános Iskola (3. c osztály), valamint a Kén utcai Csudafa Óvoda voltak. Ezek az intézmények hoztak egy-egy csoportot a három kis vidám meséből álló bábos előadásra, amelyen mind az óvodások, mind a kisiskolások jól szórakoztak. A gyerekek bevonódtak az előadásba, a mese végére megérő répát is segítettek kihúzni a földből, s a program közös meghajlással és csoportképpel zárult. Ezekről a karitatív előadásokról a ferencvárosi sajtó és média is beszámolt.
A folytatásban gyermeknap alkalmából május 30-án a Ferencvárosi Művelődési Központba vittük el a vidám meséket. De a gyermeknapból sose lehet elég elv alapján még a következő hétvégére is voltak meghívásaink. Káposztásmegyeren van egy Állatsziget nevű szép füves terület, ahol háziállatokat lehet megnézni. Itt volt egy rendezvény, aminek keretében mi is felléptünk. Június 8-án már a Havanna lakótelepen ragyogott ránk a nap, ahol a Kondor Béla Közösségi Ház gyermeknapi programján – mint azt megtudtuk – az úgynevezett talajmenti polgároknak játszottunk nagy sikerrel.

Image
Image
Image
Image
Image

NyP