Leszel a növendékünk, és részt veszel ingyenes alkotótáborunkban?

  1. JELENTKEZZ.
  2. LEGYÉL A SZÍNÉSZKÉPZŐ STÚDIÓNK NÖVENDÉKE.
  3. VEGYÉL RÉSZT MŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBORUNKBAN.

A Karaván Színház színészképző stúdiót működtet Budapesten. A stúdiót elsősorban olyan tehetséges fiatalok érdekében működtetjük, akiknek a szülei nem tudnának tandíjat fizetni. Tanítványaink suli után szakmai foglalkozásokra járhatnak, gyakorlatot szerezhetnek művészeti projektekben, színházi előadásokban, filmekben. Barátságos kortárs közösségben értelmesen és kreatívan tölthetik szabadidejüket. A jelentkezés egész évben nyitott.

Növendékeink július 1-8. között tartandó alkotótáborunkban színpadi etűdök, gyakorló kisjátékfilmek készítésében szerezhetnek gyakorlatot. SZERETNÉL SZÍNÉSZETTEL FOGLALKOZNI SZABADIDŐDBEN? SZERETNÉL JÚLIUSBAN RÉSZT VENNI AZ ALKOTÓTÁBORBAN?

AKKOR JELENTKEZZ MINÉL ELŐBB!

Tizenéves középiskolás és általános iskolás tanulók jelentkezését várjuk Budapesten. A jelentkezőknek meghallgatáson kell részt venni, amelyre legalább egy verssel és egy dallal kell nagyon jól felkészülniük, műfaji kötöttségek nincsenek. A meghallgatásra időpontot egyeztetünk a jelentkezőkkel.

VIDÉKI VAGY?

Nem budapesti növendékeinknek is sok lehetőséget tudunk biztosítani: évente több alkalommal nagyobb projektben vehetnek részt: alkotótábor, alkotóműhelyek az iskolai szünetekben, felkészítés az SZFE felvételijére.

KÉRDÉSED VAN, VAGY JELENTKEZNÉL MEGHALLGATÁSRA?

Ide írj: karavanma@gmail.com

VIDEÓDAT INTERNETEN KÜLDENÉD EL?

Vedd fel a felvételi anyagodat (rövid bemutatkozás, vers(ek), dal előadása) küldd el emailben vagy Messengeren a Karaván Színháznak, vagy ha nagy a fájl, töltsd fel internetre, és küldd el nekünk a linket, hogy meg tudjuk nézni. Mindenképpen jelezd e-mailben, hogy hogyan küldted el az anyagot.

KERESS RÁNK:

NÉZD HONLAPUNKAT.

YOUTUBE-CSATORNÁNKON rengeteg videót találsz.

Követheted a KARAVÁN SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY tevékenységét a Facebookon is.

KÉPEK egyik legutóbbi stúdiós projektünkről.

Ha szeretnél színészkedni, legyél a növendékünk, tarts velünk, szerezz életre szóló élményeket!

Letölthető, szerkeszthető JELENTKEZÉSI LAP.

NyP