Sikeres Karaván Fesztivált tartottunk!

NÉGY NAPOS FESZTIVÁLLAL ÜNNEPELTÜK MEG, HOGY A KARAVÁN SZÍNHÁZ KÉT ÉVTIZEDE LÉTEZIK. A FERENCVÁROSBAN MŰKÖDŐ KARAVÁN SZÍNHÁZBAN SZÍNHÁZI ELŐADÁSOKKAL ÉS KONCERTEKKEL KEDVESKEDTÜNK A VELÜNK ÜNNEPLŐ NÉZŐKNEK 2022. SZEPTEMBER 29-TŐL OKTÓBER 2-IG. KÉPGALÉRIÁÉRT KATTINTS AZ ALÁBBI KÉPRE.

További képekért kattints a képre.

A Karaván Színházat Nyári Oszkár színművész hozta létre 2000-ben Ferencvárosban, a Török Pál utca 3-ban. Az akkori nevén Piccolo Színház (ma Pinceszínház) vezetője Miklós Tibor volt, aki befogadta a tehetséges hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó színészképző stúdiót. Sok munka után az első premierre a gyerekek szereplésével 2002-ben került sor. Urbán Gyula mesejátéka, a Minden egér szereti a sajtot felkerült a Piccolo műsorára, s innentől kezdve sorra jöttek létre az újabb és újabb színházi produkciók minden korosztály számára.

Az azóta Jászai-díjas Nyári Oszkár hívását sok remek művész fogadta örömmel, s dolgozott „a Karavánnal”. Sok csodálatos dolgot hoztunk létre, több produkciónk volt repertoáron az ország legismertebb színházaiban. Tevékenységünkkel a romák és nem romák közötti szerencsés találkozások üzenetét közvetítettük a társadalom felé. S ami szintén végigkísérte a Karaván munkásságát: a fennmaradásért és a saját játszóhelyért való küzdelem. 20 év után ott tartunk, hogy van egy pincehelyiségünk, amit az Üllői út-Kinizsi utca találkozásánál bérlünk. Ezt az utóbbi másfél évben stúdiószínházzá fejlesztettük. Ez a Karaván Színház, amely szerény kis színpaddal és 50 férőhelyes nézőtérrel rendelkezik. Itt tartottuk meg a jubileumi fesztivált, amit 2020-ban a covid miatt nem tudtunk megtartani. A jelenleg 10 produkcióból álló színházi repertoárunk nagy része látható volt a négy napon. Ezen kívül vendégprodukciók tették még színvonalasabbá és színesebbé a fesztiválprogramot. Fesztiválunk beharangozásában olyan ismert barátaink is részt vettek, mint Müller Péter Sziámi, Beck Zoltán, Szirtes Edina Mókus, Barabás Éva és Tyll Attila. Ez úton köszönjük segítségüket.

A 4 nap alatt 13 produkció került színpadra, amelyet mintegy 500 néző látott. Voltak mesejátékok, ifjúsági produkciók, felnőtteknek szóló előadások és koncertek. Egy iskolai és internetes zaklatásról szóló színházi nevelési előadással, az I’m online tantermi változatával kezdődött a fesztivál. Az előadást feldolgozó beszélgetés követte a IX. kerületi Szily Kálmán Szakközépiskola diákjaival. Kicsit sem veszt aktualitásából a téma. Sok a szenvedő gyermek és fiatal, s ezt olyan tragédiák is jelzik, amiket a médiában olvashatunk. Ez csak a jéghegy csúcsa. Este egy remek Spiró György: Prah előadást látott közönségünk Nyári Oszkár és Nyári Szilvia szereplésével. A humoros előadás arról szól, hogy egy házaspárnak ötöse van a lottón, de ez nem a boldogságot, hanem a sok eltűrt szenvedést hozza elő. Esténként koncertek voltak, 21 órai kezdettel. Az első napon Baranyi Zoltán hegedűművész betegsége miatt egy koncert elmaradt, szerencsére Egri János roma bőgőművész triója be tudott ugrani. A zenekarnak tagja volt ifjabb Egri János is, a Junior Prima Primissima-díjas dzsesszzongorista.

Az első 2 nap

A második napot Horváth Kristóf (Színész Bob) előadásával kezdtük, ami Petőfi-szótag címmel, rendhagyó irodalomóraként szerepelt a programban. Színész Bob magával ragadta a József Attila Általános Iskolából érkezett osztályt a költészet világába. Este a Guppi című előadásban Nyári Oszkár, Nyári Szilvia és Pál András színészi játékát élvezhette a közönség, majd ismét kiváló roma improvizatív dzsesszkoncerttel zártuk a napot. A zeneszámok szüneteiben a Guppiról és a Karavánról is volt idő beszélgetni a közönséggel.

A harmadik napon Urbán Gyula: EGEREK… és egerek című mesejátéka került színpadra kicsik és nagyok örömére. Talán ez volt az egyetlen színházi előadás a fesztiválon, ami nem teltházas volt. A darab eredeti címe Minden egér szereti a sajtot. Az antirasszista mesejáték egy Romeo és Júlia történet egérváltozatban sok humorral. Színész Bob előadása ezen a napon elmaradt Baranyi Zoltán betegsége miatt, így este folytatódott a program O. Horváth Sári Hűvös című darabjával. A megrendítő előadás egy intézeti gyerekek között megtörtént tragédiát dolgoz fel. A kiváló előadást egy jó hangulatú Balogh Kálmán-koncert követte. A cimbalomművészt a fesztivál házigazdája, Nyári Oszkár kérdezte pályafutásáról.

A második 2 nap

A negyedik napon is matinéelőadással kezdtünk. Lázár Ervin: Gyere haza, Mikkamakka! című fergeteges humorú mesejátékát láthatták a gyerekek. Este a Kártyajáték című előadóestre telt meg a nézőtér. Vecsei H. Miklós sok humorral adta elő tanulságos személyes történeteit, Beck Zoltán pedig szép dalait énekelte és gitározta el. A fesztiválzáró program ismét egy beszélgetős esti koncert volt az alkalmilag összeállt zenekarral, amely kiváló zenészekből állt.

A sok program közös jellemzője volt, hogy értékes produkciót kaptak a nézők, és jó érzéssel, mosollyal az arcukon hagyták el a nézőteret. A fesztivál idejére rendelkezésünkre állt a szomszédos MG Records, ahol a büfé működött. Színinövendékeink önkéntes munkával vettek részt a fesztivál lebonyolításában. Az alábbi színházi előadásokban pedig színészként szerepeltek alapítványi színészképző stúdiónk növendékei: I’m online TT, Banyamesék, EGEREK… és egerek, Hűvös, Gyere haza, Mikkamakka! Köszönjük! Büszkék vagyunk rájuk.

Az volt az érzésem, hogy ez a négy napos fesztivál olyan volt, amilyen a Karaván eddigi 20-22 éve. Szakmailag kiemelkedő, pozitív érzésekben gazdag. A szünetekben beszélgetéseink során felidéztünk egy-egy olyan csodálatos régi Karaván-előadást. Aki most eljött a fesztiválra, és 10 évvel ezelőtt látta például A show folytatódik vagy a Mese a tűzpiros virágról című produkcióinkat is, az ugyanazt a hangulatot élhette át, mint régen. A Karavánban egymást erősíti a cigány értelmiségi közeg és a kérlelhetetlen művészi színvonal. Ha visszatekintünk arra, amit és ahogy régen csináltunk, vállalhatónak tartjuk. Vagyis már régen is jó produkciókat csináltunk. A Karaván Színház tevékenységének egyik kulcsa a folyamatos működés és a konzekvensen magas szakmai színvonal. Pedig soha nem volt egyértelmű a fennmaradás. Régen is tudtuk, és ma még inkább úgy gondoljuk, hogy szükség van arra, amit csinálunk. Roma színházi és tehetséggondozó területen egyedülállónak érezzük a tevékenységünket mind Magyarországon, mind Európában. Színházi produkcióink többsége bárhol megállja a helyét. Következetes, egyértelmű, amit csinálunk. A jól sikerült fesztiváltól fellelkesedtünk. Hasonlóan szeretnénk folytatni a munkát, legalább ezen a színvonalon. Pedig ma sem egyértelmű a fennmaradás. A világ folyton változik.

Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelte valamelyik programunkat. Örülünk, hogy sokan eljöttek kis színházunkba, reméljük, kellemesen érezték magukat, és azt kapták, vagy még jobbat, mint amire számítottak. Köszönjük a művészeknek, hogy hozzájárultak a magas szakmai színvonalhoz. Köszönjük a produkciókat kiszolgáló műszak és a fesztiválstáb minden tagjának az odaadó munkát.

NyP