Próbáljuk a Játék a szavakkalt

FOLYTATJUK AZOKKAL A PRODUKCIÓKKAL A MUNKÁT, AMELYEKET TAVASSZAL MUTATTUNK VOLNA BE. AZ EGYIK ILYEN A JÁTÉK A SZAVAKKAL, AMELYNEK BUDAPESTI SZÍNINÖVENDÉKEINK A SZEREPLŐI, S A HŰVÖS CÍMŰ PRODUKCIÓVAL EGYÜTT OKTÓBERBEN SZERETNÉNK BEMUTATNI A NEMZETI SZÍNHÁZBAN.

Fotó: Nyári Pál

Bár a járványhelyzet továbbra sem kedvez annak, hogy az emberek színházi előadásokat nézzenek, a lehetőségekhez képest igyekszünk tovább dolgozni, próbáljuk készülő produkcióinkat. Tervünk az volt, hogy március végén a Jelen/Lét Nemzetiségi Színházi Fesztivál programjában lépünk fel a Játék a szavakkal című produkcióval, ami a növendékeink számára óriási élmény lett volna. Sajnos a fesztivál elmaradt, ahogy a bemutató és a produkció tervezett továbbjátszása is. Bízunk abban, hogy ezek nem pótolhatatlan veszteségek lesznek növendékeink számára. E reményünket az élteti, hogy még nem mondták le a szervezők az októberre halasztott Jelen/Lét Fesztivált. Közeledik az október 10-ei dátum, amikor be szeretnénk mutatni a rendhagyó irodalomórát a Bajor Gizi szalonban.

Jegyinformációk a Nemzeti Színház honlapján

A Jelen/Lét Fesztivál honlapja jegyinformációkkal

Ennek megfelelően nyár óta zajlanak a Játék a szavakkal próbái is. Az utóbbi hetekben áttértünk a maszkviselésre már próba közben is, ami megnehezíti a munkát a gyerekekkel. Nemcsak a próbák zajlanak, hanem készül a zene, a jelmezek, a díszlet is. Az ifjúsági produkciót már a bemutató előtt is megméretnénk meghívott közönség előtt a Karaván Szobaszínházban.

Fotó: Nyári Pál

A körülbelül 50 perces előadás célcsoportja az általános és középiskolás korú diákok. Az a célunk, hogy a fiatalok másképp találkozzanak a versekkel, mint ahogy az irodalomórákon megszokták. Meg szeretnénk mutatni nekik, hogy a vers kommunikációja mitől különleges, és hogyan férhetünk hozzá ehhez a különös esztétikai élményhez. A fiatalok láthatják, hogy milyen örömforrás tud lenni a hangszerrel, énekkel, esetenként beatbox kísérettel előadott versekkel való játék. A Játék a szavakkal osztálytermi előadásnak készül, de természetesen színpadon is előadható lesz. A roma irodalom verseivel (bennük szokásokkal, hagyományokkal, hitvilággal) találkozhatnak a fiatalok, amely program a roma ifjúsági célcsoportunk vonatkozásában identitást erősítő hatással rendelkezik.

Fotó: Nyári Pál
Fotó: Nyári Pál
  • Rendező: Nyári Oszkár, Lovas Emília
  • Bemutató időpontja: 2020. október 10.
  • Bemutató helyszíne: Nemzeti Színház, Bajor Gizi szalon, Jelen/Lét Nemzetiségi Színházi Találkozó
  • Szereplők: A Karaván Színház alapítványi színészképző stúdiójának növendékei
  • Zenei közreműködő: Romano Glaszo, Oláh Edmond
  • Slam szövegek: Horváth Kristóf
  • Romani fordítás: Daróczi Gyula

NyP