SZÍNHÁZUNK MINDENT MEGTESZ ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY ELŐADÁSAINK MEGTEKINTÉSE SEMMIFÉLE EGÉSZSÉGÜGYI KOCKÁZATOT NE JELENTSEN NÉZŐINK, KÜLÖNÖSEN A GYEREKEK SZÁMÁRA. TÁJÉKOZTATÓNK AZT A CÉLT SZOLGÁLJA, HOGY TOVÁBBRA IS HOZZÁ LEHESSEN JUTNI A KULTURÁLIS ÉLMÉNYEKHEZ.
Kedves Nézőink!
Örülünk, ha előadásainkra kíváncsiak. Bár a helyzet nem ideális, a megfelelő óvintézkedéseket betartva nem kell lemondaniuk a színházba járásról. Különösen a gyerekek számára fontos, hogy ne hiányozzon a színházi élmény az életükből. Ebben nyújtanak segítséget alábbi kéréseink.
Bizonyos produkcióink minőségi színházi körülményeket igényelnek, más produkcióinkat szívesen visszük óvodába, iskolába, művelődési házba és szabadtérre is. Bárhol játsszunk, szeretnénk megnyugtatni nézőinket, s különösen a szülőket és pedagógusokat, hogy az előadásaink megtekintésével járó járulékos egészségügyi kockázat minimális, amennyiben az alábbi ajánlások szerint járunk el.
KARAVÁN SZOBASZÍNHÁZ (Bp. IX. Ráday utca 34.)
A Karaván Színház is csatlakozik a koronavírus-járvány terjedésének csökkentését célzó széleskörű színházi összefogáshoz, amelynek keretei között a színházak az alábbi, közös szabályokban állapodtak meg:
- A színházak kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítanak, és kérik a nézőiket, hogy használjanak kézfertőtlenítőt.
- Az előadásokat tünetmentes nézők látogathatják. A színházak jogosultak a nézők hőmérsékletének ellenőrzésére.
- A színházak fokozzák a takarítás gyakoriságát, különös tekintettel a mosdók, pultok, kilincsek fertőtlenítésére és a nézőtér átszellőztetésére.
- A színházak zárt tereiben kötelező a megfelelő maszkviselés.
- A színházak nézőterére bemenni és azt elhagyni a színház által meghatározott, fokozatos módon lehet (zsilipelés).
- A nézőtéren legalább egy méteres távolságtartás ajánlott.
- A színházakban kizárólag tünetmentes dolgozók vehetik fel a munkát.
- A színházak kérik nézőiket, hogy elsősorban online felületeken vásárolják meg jegyeiket.
Kérjük, a részletekért, az esetleges változásokért és további információért keresse fel színházunk honlapját, érdeklődjön a 06 30 867 3804 számon, és természetesen kövesse a híreket, jogszabályokat.
VENDÉGJÁTÉK OKTATÁSI-NEVELÉSI INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA
Tisztelt Szülők, Pedagógusok, Kísérők!
A Karaván Színház maximálisan törekszik arra, hogy az előadás megtekintése semmiféle plusz egészségügyi kockázatot ne jelentsen a nézők, különösen a gyerekek számára.
- Kérjük, hogy az előadást csak tünetmentes nézők (gyerekek és kísérők) látogassák.
- Kérjük, hogy az előadást az óvodában/iskolában homogén, egyébként is együtt lévő csoport tekintse meg. A csoportok a színházi program ideje alatt is kerüljék az érintkezést más kiscsoportokkal, osztályokkal.
- A színpad és a nézőtér között 2-5 m távolságot ajánlott tartani.
- Művészeink a program teljes ideje alatt legalább 2 m távolságot tartanak a nézőktől.
- A kockázatok elkerülése végett az előadás bizonyos interaktív elemeit nélkülözzük.
- A zárt terekben rendezvény esetén kötelező mindenki számra a maszkviselés.
- Bizonyos előadásokat szabadtéren is meg tudunk tartani, ami további kockázatcsökkentésre ad lehetőséget.
Köszönjük, hogy vigyázunk egymásra.
Karaván Színház – Budapest, Kaposvár, 2020.09.10.