2 nap 5 I’m online

KÉT NAP ALATT ÖT I’M ONLINE ELŐADÁST JÁTSZOTTUNK A KARAVÁN SZOBASZÍNHÁZBAN. SZOKÁSUNKHOZ HÍVEN ISKOLAI OSZTÁLYOKAT HÍVTUNK MEG A SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁSOKRA.

A 2017/18-as színházi évadot június 12-én és 13-án öt I’m online előadással zártuk a Karaván Szobaszínházban. Produkciónkat diákcsoportoknak iskolai nevelési előadásként játsszuk. Programunk összesen 2 órányi időtartamban egy előadásból és egy moderált megoldásfókuszú feldolgozó beszélgetésből áll. Mostani előadásainkra a Közgazdasági Politechnikumból két osztályt, a

Forrai Gimnáziumból és a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Gimnáziumból egy-egy osztályt láttunk vendégül. Az ötödik előadás nyilvános volt, ezt felnőttek és gyerekek is megnézték.

A darab témája a gyerekek között zajló iskolai bullying és cyberbullying. Főszereplője Pálma (Lovas Emília), a középiskolás lány, akit ismeretlenek egyik napról a másikra elkezdenek zaklatni az interneten (meghívják egy fórumba, ahol az ő kitárgyalása, gyalázása a téma). Miközben naponta látja ezeket a kommenteket, áldozattá válása az iskolában is elindul.

Az előadásban a Karaván Színház színészképző stúdiójának növendékei játszanak hivatásos színészekkel. Ez alkalommal is debütált a produkcióban egy növendékünk. A 14 éves Bakondi Jázmin mutatkozott be sikerrel Elza szerepében.

A produkcióról jó visszajelzéseket kapunk. Az vele a célunk, hogy e különleges színházi élmény által minél több középiskolás gondolkozzék el az iskolai és internetes zaklatásról. Arra törekszünk, hogy a fiatalok kapjanak olyan impulzust, ami alapján a továbbiakban nem lesz természetes számukra az osztálytársak közötti zaklatás, képesek lesznek felismerni, hogy miről van szó, tudnak róla beszélni, tudnak ellene tenni. Előadásunkat ajánljuk megtekintésre pedagógusoknak, szakembereknek és szülőknek is.

Fotók. Nyári Pál

 

Színlap

NyP