Színházi tevékenységünk 2017-ben – 1.rész

AKI ÉRDEKLŐDIK ALAPÍTVÁNYUNK TEVÉKENYSÉGE IRÁNT, ITT EGY VISZONYLAG RÉSZLETES ÖSSZEFOGLALÓT OLVASHAT SZÍNHÁZUNK TAVALYI SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL KÉT RÉSZBEN. 2017-BEN 6 PRODUKCIÓT 90 ALKALOMMAL JÁTSZOTTUNK 15 JÁTSZÓHELYEN, KÉT ÚJ PRODUKCIÓT VITTÜNK SZÍNPADRA, ÉVES NÉZŐSZÁMUNK ÁTLÉPTE A TÍZEZRES HATÁRT. TEVÉKENYSÉGÜNK FÓKUSZÁBAN A FIATALOK ÁLLTAK, HAT PRODUKCIÓNK KÖZÜL ÖT ELSŐSORBAN NEKIK SZÓLT. 1. RÉSZ

2017-ben Karaván Színház és Művészeti Alapítványra módosult a nevünk. Nemzetiségi kategóriás színház vagyunk. Tevékenységünk két fő területe a színház és a tehetséggondozás. Olyan színház vagyunk, amely hangsúlyozottan társadalmi missziót is megvalósít. A Karaván Színház jelenlétével, tevékenységével a roma–nem roma szerencsés találkozások üzenetét közvetíti.

Karaván Szobaszínház a Ráday utca 34-ben
Fotó: Nyári Pál

A Ferencvárosi Önkormányzattól bérelt Ráday utca 34-ben lévő helyiségünkben működünk. Próbatermünket szobaszínházzá alakítottuk ki (Karaván Szobaszínház), ahol egy-egy alkalommal mintegy 30 nézőt tudunk fogadni. A próbateremben rendszeresen próbálunk, de dolgozunk itt díszlettel, világítással, jelmezzel, kellékkel. Ugyanitt van az irodánk is, amely a szakmai munka hátterét, programjaink és projektjeink menedzsmentjét biztostja. 2017-ben közel 30 előadást játszottunk e helyszínen.

Hangsúlyos volt az a produkciós menedzsment munka, amelynek eredményeként nívós színházakban játszottunk többnyire teltház előtt, vagyis produkcióinkra a hazai színházi piacon volt kereslet. Ezt mutatja a magas nézettségi arány és a tízezres éves nézőszám annak ellenére, hogy nagyszínpadon csak egy produkciónk volt műsoron (Egerek). Koprodukciós partnerként az elmúlt évben a Pinceszínházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal működtünk együtt.

Két új produkciót mutattunk be. Önmagunkhoz képest rekordszámú előadást játszottunk. Hat produkciónk volt műsoron 15 játszóhelyen. Országszerte láthatott minket a közönség, köztük fesztiválokon és gyermekrendezvényeken, leghangsúlyosabban szűkebb környezetünkben, Ferencvárosban.

Fontosnak tartjuk a fiatalok igényes színházi nevelését azért, hogy állandó színházba járó és színházat szerető, értő közönséggé váljanak. Színészutánpótlás-képzésünk keretében budapesti és kaposvári stúdiós növendékeinknek lehetőséget adtunk a színházi produkcióinkban történő gyakorlatszerzésre.

A Négyszögletű Kerek Erdő
Fotó: Berecz Zsuzsi

2017-ben is sokat tettünk azért, hogy szakmai munkánk során megvalósítsunk a romák és nem romák között szerencsés találkozásokat, és közvetítsük ennek üzenetét a társadalom felé. Előadásaink egyharmadát ingyen lehetett megnézni. Oktatási-nevelési intézményekkel és más partnerszervezetekkel vettük fel a kapcsolatot a kulturális javakhoz való egyenlő hozzáférés elvének érvényesítése céljával. Evégett több alkalommal is együttműködtünk a Ferencvárosi Önkormányzattal és intézményeivel és a Ferencvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal. A korábbi évekhez hasonlóan alkotói és szereplői voltunk a 371 csillag című roma holokauszt emlékműsornak a Nemzeti Színházban.

 

A FŐBB EREDMÉNYEK SZÁMOKBAN

  • Új produkciók száma: 2
  • Repertoáron lévő produkció: 6
    • Ebből gyermek- vagy ifjúsági korosztálynak szóló produkció: 5
  • Előadásszám: 90
    • Ebből ifjúsági korosztálynak szóló előadás: 63
  • Játszóhelyek száma: 15
  • Férőhelyek száma: 11289
  • Össznézőszám: 10128 fő (nézettségi arány: 90%)
  • Átlagos nézőszám: 113 fő/előadás
  • Nézők számára ingyenes előadás: 29
  • Ingyen láthatta valamelyik előadást: 2652 fő (össznézőszám 26%-a)
  • Előadásban játszó növendékek száma: 28

 

ELŐADÁSSZÁMOK

2000 óta a IX. kerületben működünk. Kezdetektől az akkor még Piccolo majd Pinceszínházban játszottuk rendszeresen gyermekelőadásainkat. Az elmúlt időszakban a koprodukciós együttműködéseknek köszönhetően állandó játszóhelyre lelt a Pinceszínházban egy felnőtteknek és egy gyermekeknek szóló produkciónk.

Lehetőségeinkhez képest törekszünk a magas előadásszám fenntartására. A meggyőző mennyiségi mutatók alapja a szakmai minőség és a menedzselés. Ez a képlet egyszerű: folyamatosan kiváló produkciós menedzsment munkára, irodai háttérre és PR-tevékenységre van szükség. Emellett színvonalas befogadó partnereket kell találnunk, amelyek fantáziát látnak produkcióinkban, és műsorra tűzik őket. Erre csak olyan minőségi produkciókkal van esélyünk, amelyek magas nézettségi mutatókat tudnak produkálni. Átlagos éves előadásszámunk 32. 2017-ben 90 előadást játszottunk.

2017-ben 6 produkciót összesen 90 alkalommal játszottunk. Két bemutatónk volt. Az Egereket a kaposvári Csiky Gergely Színházzal koprodukcióban mutattuk be szeptember 12-én, s játsszuk jelenleg is az Együd Árpád Kulturális Központ nagyszínpadán. A Holnemvoltfa bemutatóját szobaszínházunkban tartottuk meghívott vendégek előtt november 30-án. További négy produkciót játszottunk. A Prah koprodukcióban volt műsoron a Csiky Gergely Színházban és a Pinceszínházban, A Négyszögletű Kerek Erdő koprodukcióban a Pinceszínházzal volt műsoron. Az I’m online-t és a Banyameséket főként szobaszínházunkban adtuk elő egy-egy csoportnyi gyermeknek, fiatalnak. A Színházak Éjszakáján pedig nemcsak gyermekelőadást játszottunk itt, hanem két program befogadó helyszíneként is szolgált (cigány táncház és slam poetry est) a Karaván Szobaszínház.

Az adott időszakban megjelentünk előadásainkkal kulturális és művészeti fesztiválokon, rendezvényeken:

  • Virágzás Napjai Fesztivál, Őriszentpéter                Prah
  • POSZT, Pécs                                                          Prah, I’m online
  • Gyereksziget, Budapest                                          Banyamesék
  • Ördögkatlan Fesztivál, Villánykövesd                      Prah
  • Bakáts Feszt, Budapest                                           Prah, A Négyszögletű Kerek Erdő
  • Színházak Éjszakája, Budapest IX.                         Banyamesék
  • Ráday Korzó, Budapest                                           Banyamesék
  • Egy hét a Hajón, Budapest XI.                                 Prah
  • Roma Mikulás rendezvény, Budapest IX.                Banyamesék

PRODUKCIÓK

Urbán Gyula: Egerek

  • koprodukció a kaposvári Csiky Gergely Színházzal
  • mesejáték két részben
  • Rendezte: Tóth Géza
  • Előadásszám: 16
  • Bemutató helyszíne, játszóhely: Kaposvár, Együd Árpád Kulturális Központ

Váradi R. Szabolcs: Holnemvoltfa

  • mesejáték egy felvonásban
  • Átdolgozta és rendezte: Nyári Oszkár
  • Előadásszám: 1
  • Bemutató helyszíne: Karaván Szobaszínház
  • Bemutató ideje: 2017. november 30.

Spiró György: Prah

komédia

  • Rendezte: Tóth Géza
  • Előadásszám: 27
  • Helyszínek: Agóra-Együd Árpád Kulturális Központ stúdiószínpada, Pinceszínház, Őriszentpéter – Pajtaszínház (Virágzás Napjai Fesztivál), Pécs – Bóbita Bábszínház (POSZT), Balatonboglár – Kultkikötő, Villánykövesd – Faluház (Ördögkatlan Fesztivál), Budapest – Ráday udvar (Bakáts Feszt), Budapest – Gózon Gyula Kamaraszínház, Budapest – A38 hajó (Egy hét a Hajón), Szentendre – Barcsay Színpad

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

  • mesejáték két részben
  • Rendezte: Tóth Géza
  • Előadásszám: 14
  • Helyszín: Pinceszínház, Ráday udvar (Bakáts Feszt)

I’m online

  • csesztetés egy felvonásban
  • Rendezte: Tóth Géza
  • Előadásszám: 23
  • Helyszín: Karaván Szobaszínház, Vác – Dunakanyar Színház, Pécs – Bóbita Bábszínház (POSZT)

Banyamesék

  • bábos mesejáték
  • Rendezte: Tóth Géza
  • Előadásszám: 9
  • Helyszínek: Hajógyári sziget – Gyereksziget, Karaván Szobaszínház (Színházak éjszakája, Ráday Korzó), Ferencvárosi Művelődési Központ (Roma Mikulás)

Vége az 1. résznek.

NyP