I’m online előadás az FMK-ban

A CYBERBULLYINGRÓL SZÓLÓ ELŐADÁSUNKKAL A FERENCVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN LÉPTÜNK FEL A FERENCVÁROSI SZOCIÁLPOLITIKAI KEREKASZTAL RENDEZVÉNYEN.

A Ferencvárosi Szociálpolitikai Kerekasztal témája idén az iskolai zaklatás volt. A rendezvényszervezők meghívásának örömmel tettünk eleget. Az egyetlen kérdés az volt számunkra: hogy fog érvényesülni a chatszobadíszlet az FMK színpadán. Aggodalmunk felesleges volt.

A november 25-ei rendezvényen Kállay Gáborné Ferencváros alpolgármestere mondott beszédet, aki a Ráday Szobaszínházban már látta előadásunkat, így hozzáértő ajánlást kaptunk tőle. Herczog Mária gyermekjogi szakértő előadása leírta a bullying és a cyberbullying főbb jellemzőit, majd következett az I’m online. Az előadás jól sikerült, a díszlet nem veszett el a nagyszínpadon sem, a produkcióra kifejlesztett digitális látvány, a hangtechnika jól érvényesült, az utolsó sorból is élvezhető volt az előadás. Köszönet a Kerekasztal szervezőinek és a Ferencvárosi Művelődési Központ technikai munkatársainak a példaértékű együttműködésért. A gyerekek közötti zaklatás szakértő asszony által felsorolt jellemzői visszaköszöntek a színpadról. Fontosnak tartjuk, hogy 2017-ben minél több kamaszhoz, iskolai osztályhoz eljussunk vele.

Ebben az előadásunkban is fiatal roma és nem roma színészek játszottak. Egyikük színészképző stúdiónk tehetséges növendéke, Briga Zsanett, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 9. osztályos tanulója volt. A IX. kerületi középiskolából meg is hívták a szervezők a 9.a és 9.b osztályt, hiszen az I’m online fő célcsoportja az ifjúsági korosztály. A gyerekeknek közvetlenül az előadás után feldolgozó foglalkozást tartottunk. A foglalkozáson a tanulók aktívan vettek részt, és Zsani kiváló jelenetet rögtönzött évfolyamtársaival: Lillával, Virággal, Benivel és Misivel. A játékok ezen a foglalkozáson az önbizalomról szóltak, amiért magunk tehetünk a legtöbbet.

A helyszínen forgatott a helyi 9.tv Kultnegyed című műsora, interjút készítettek Tóth Géza rendezővel, Lovas Emília és Pászik Cristopher szereplőkkel.

Színészek: Lovas Emília, Figeczki Vanda, Ruszó Attila, Pászik Cristopher, Angilella Agata/Briga Zsanett/Merina Camacho Abigail.

Díszlet: Somogyi Zoltán

Hang, digitális látvány: Lázár Gábor

Fény: Kalóz István

Rendezó. Tóth Géza

Produkciós vezető: Nyári Oszkár

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK AZ I’M ONLINE-RÓL

INFORMÁCIÓK A TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN, SEGÉLYVONAL

foto-3-kivagott
Előadás-jelenet Fotó: Bozóki Anita
A kulisszák mögött - Fotó: Bozóki Anita
A kulisszák mögött Fotó: Bozóki Anita
A hangtechnikáért és digitális látványért felelős Lázár Gábor, a világosító Kalóz István Fotó: Bozóki Anita
A foglalkozás egy jelenete Screenshot Simara László videójából
A feldolgozó foglalkozás egy jelenete
Screenshot Simara László videójából

Támogatóink:

dl181 dl204 Ferencváros logó

 

 

NyP