Sikeresen lezajlott a 2025-ös Perspektíva Fesztivál

MÁJUS 9-13. KÖZÖTT A KARAVÁN SZÍNHÁZBAN TARTOTTUK MEG A PERSPEKTÍVA ÖSSZMŰVÉSZETI FESZTIVÁLT. AZ 5 NAPOS RENDEZVÉNYRE TÖBBSÉGÉBEN ROMA TÁRSULATOK ÉS MŰVÉSZEK PRODUKCIÓIT HÍVTUK MEG, HOGY MEGMUTATKOZÁSI LEHETŐSÉGET BIZTOSÍTSUNK SZÁMUKRA, S EZ ÁLTAL FELHÍVJUK A NYILVÁNOSSÁG FIGYELMÉT A MAGYARORSZÁGI ROMA KULTRÁLIS ÉLET ÉRTÉKEIRE.

Müller Péter Sziámi és a Romano Drom társaságában Nyári Oszkár és Nyári Szilvia a fesztivál záróprogramjának végén – Fotó: Nyári Pál

A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány szervezésében 2025. május 9-13. között került megrendezésre második alkalommal a Perspektíva Fesztivál a Karaván Színházban. A fesztivál fókuszában a roma művészet, elsősorban a színház és a zene állt. A rendezvénytől azt vártuk, hogy megmutatkozási lehetőséget nyújtson a roma előadóművészek számára, egyúttal felhívjuk a figyelmet színvonalas cigány művészekre és társulatokra, együttesekre.

Az öt nap programjában 12 előadást és 5 koncertet láthatott a közönség. 9 gyermek- és ifjúsági színházi előadás mellett 3 felnőtteknek szóló előadás volt műsoron. Színpadra került a Karaván Színház 3 produkciója, valamint más budapesti roma nemzetiségi színházi társulatok, együttesek és művészek produkciói.

A helyszín az 50 férőhelyes Karaván Színház volt. Karaván Színház partnere a szomszédos MG Records Lemezbolt volt, amely a fesztivál idején kávézót és közösségi teret biztosított. Egy előadást a Független Színházban, a IX. kerületi Páva utca 30-ban láthatott a közönség.

Az igazság kútja- Fotó: Oravecz Joe

A produkciók:

05.09.

  • Az igazság kútja – interaktív mesejáték – Lang Rudolf
  • ZeneMenő – zenetörténeti előadás – Karaván Színház
  • Spiró György: Prah – színmű – Karaván Színház
  • Karaván Família koncert

05.10.

  • Az igazság kútja – interaktív mesejáték – Lang Rudolf
  • Szótagszámláló – rendhagyó irodalomóra – Karaván Színház
  • A Baranyi Zoltán – Dani János trió koncertje
Balogh Kálmán, Farkas Rózsa és György Mihály – Fotó: Nyári Pál

05.11.

  • Banyamesék – bábos mesejáték – Karaván Színház
  • Szép Ernő: Kávécsarnok – Tűzoltó – két egyfelvonásos komédia – Karaván Színház
  • Balogh Kálmán, György Mihály és Farkas Rózsa koncertje

05.12.

  • Szótagszámláló – rendhagyó irodalomóra – Karaván Színház
  • Banyamesék – bábos mesejáték – Karaván Színház
  • Szeretet vessző béke – zenés előadóest – Beck Zoltán és Grecsó Krisztián

05.13.

  • Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj – zenés mesejáték – Cinka Panna Cigány Színház
  • Selmeczi Bea: I’m online reloaded – csesztetés egy felvonásban – Karaván Színház
  • Boda-Novy Barnabás – Boda-Novy Emília: Emberevők – színmű – Független Színház
  • Hogyan lettem cigány? – Müller Péter Sziámi és a Romano Drom zenés előadóestje
Grecsó Krisztián és Beck Zoltán – Fotó: Nyári Pál

A színház bejárati folyosóján Kunhegyesi Ferenc festményeiben gyönyörködhettek a nézők.

A fesztivál gyermek- és ifjúsági produkcióira az alábbi intézmények, szervezetek szerveztek hoztak gyermekcsoportokat:

  • Molnár Ferenc Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola (Budapest, IX.)
  • Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium (Budapest, IX.)
  • LORCA Alapítvány
  • SOS Krízisközpont (Budapest, IX.)
  • Gyermekek Átmeneti Otthona (Budapest, IX.)
  • Bakáts Téri Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola (Budapest, IX.)
  • Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium (Budapest, IX.)
  • Monori Tanoda (Monor)
  • Budaörsi Tanoda (Budaörs)
  • Jelenlét Pont (Gyöngyöspata és Adony).

486 nézőnk volt. A fesztivál ajánlója megjelent nagy nézettségű kulturális portálokon, országos televíziókban, rádiókban adtunk interjúkat. Sokan a tévéből és a közösségi médiából értesültek a rendezvényről. A fesztivál záróbeszédében Nyári Oszkár megköszönte minden fellépőnek a részvételt, a magas színvonalú művészeti teljesítményt. Kifejezte azt a véleményét, hogy jó hírvivője volt a Perspektíva Fesztivál a roma kultúrának.

A fesztivál eseményeinek fotózását a FOTOPLUS segítette. Tekintse meg GALÉRIÁNKAT.

NyP