Projektek – 2017

2017-BEN VOLT NÉHÁNY EMLÉKEZETES PROJEKTÜNK, AMELYEK TÖBBSÉGÉBEN NÖVENDÉKEINK IS AKTÍV SZEREPET VÁLLALTAK. EZEK TETTÉK TELJESSÉ TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAMUNKAT.

Alapítványunk két fő tevékenységi területe a színház és a tehetséggondozás, miközben egy antirasszista és a roma társadalmi integrációt kulturális eszközökkel segítő társadalmi misszió hatja át tevékenységünket. Projektjeink általában nemcsak szorosan vett színházi vagy tehetséggondozói témájúak, hanem több mindent ötvöznek, s ezeket is áthatja társadalmi missziónk.

Több éves tapasztalatunk, hogy miközben az alapítványi színészképző stúdióban hétről hétre zajlanak a rendszeres színészeti foglalkozások, az a legmotiválóbb a fiatalok számára, ha intenzíven dolgozhatnak, ha konkrétcél is lebeg a szemük előtt, ha jó közösség veszi őket körül, ugyanakkor új és pozitív impulzusok is érik őket. Keressük annak a lehetőségét, hogy minél több művészeti projektben vehessenek részt. A heti rendszerességű foglalkozásokkal ellentétben ezek eredménycentrikus, valamilyen cél felé vivő közös munkát jelentenek, amiben óriási motivációval vesznek részt a tanítványok. A Karaván tevékenységének szélesebb spektrumán mozogva sok gyakorlati tapasztalatra tesznek szert, fejlődnek, tehetségüket jobban ki tudják bontakoztatni.

Improfeszt 2017

Kovács Mátyás, Kovács Márk, Dréher Dominika és Süle Lilla Bonita kaposvári növendékeink februárban beneveztek egy országos improvizációs versenyre. A regionális döntőre Pécsen került sor, s ezt meg is nyerték a karavános fiatalok, bejutva a gödöllői országos döntőbe. Erre közel egy hónapot készültek, s hatodikak lettek.

Kovács Márk, Dréher Dominika, Süle Lilla Bonita, Kovács Mátyás

371 csillag 2017

Májusban a Roma Produkciós Iroda által szervezett roma holokauszt emlékműsorra a Nemzeti Színház nagyszínpadán került sor, s az irodalmi rész rendezőjeként Nyári Oszkár 16 növendéket is bevont a munkába. A gyerekeknek nagy élmény volt ez a művészeti projekt. Nemcsak azért, mert a Nemzeti Színház nagyszínpadán léphettek fel, hanem azért is, mert sokat megértettek abból, hogy mi a roma holokauszt. Roma és nem roma növendékeink számára nagyon fontosak ezek az események azért is, mert a roma identitás értékei az ő személyiségüket gazdagítják.

Nyári Oszkár a műsorban részt vett fiatalokkal, köztük 16 karavánossal
Forrás: Nemzeti Színház

Művészeti alkotótábor 2017

Az év legemlékezetesebb és szakmailag is talán leghasznosabb projektje a fonyódi nyári művészeti alkotótábor volt kaposvári és budapesti növendékek részvételével. Óriási jelentőségűnek érezzük, hogy ezt 2016 után ismét meg tudtuk tartani.  A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ üdülőjében jó körülményeket tudtunk biztosítani. A tábor 5 teljes napjából 4 szakmai nap volt, amikor reggeltől estig dolgoztunk a gyerekekkel. A 28 résztvevő fiatalból négy állandó csoportot alakítottunk ki. Minden szakmai napon négy csoportban négyféle szakmai munka zajlott. A rotációnak köszönhetően a négy nap alatt mind a négy csoport mind a négyféle előadó-művészeti ágat kipróbálhatta, sőt, egy napot bohóctanárral is dolgozhattak a gyerekek, így aznap ötféle workshop volt. Minden csoport minden este tartott egy prezentációt az aznap végzett munkájából. A motiváltság, az alkotói műhelymunka-hangulat idén is ugyanolyan jó volt, mint tavaly, és a prezentációk némelyike még magasabb szintet hozott. A növendékekben lévő potenciált (tehetséget, képességeket, önbizalmat) jó hatásfokkal hoztuk felszínre. A 2017-es workshopról videók a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány YouTube-csatornáján megtekinthetők. A workshopvezetők:

Színészmesterség:                         Nyári Oszkár, Tóth Géza

Zenés színészmesterség:               Gaál Ildikó, Lovas Emília

Filmes színészmesterség:              Barnóczky Ákos, Pejo Róbert, Nyári Pál

Kreatív előadó-művészet:               Koltai Róbert, Nyári Oszkár, Horváth Kristóf

Bohóc színészmesterség:               Lang Rudolf

Tánc és színpadi mozgás:              Zambriczky Ádám, Lippai Andrea, Soós Attila

Zene, ének:                                     Balogh Kálmán, Karavan Familia, Farkas Zsolt,

Fekete János Jammal, Palásti Máté, Petz Bálint, Oláh Edmund, Kristóf Dávid

Itt az egyik mozgásszínház prezentáció tekinthető meg:

Tehetségkutató klipforgatás

A színészképző stúdióba folyamatosan lehet jelentkezni. Szeptemberben ismét meghirdettük a felvételt a színészképző stúdióba. Ősszel egy-egy tehetségkutató videoklipet forgattunk Kaposváron és Budapesten a növendékek részvételével. A filmek megtekinthetők a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány Youtube-csatornáján.

RefoRom-projekt

A Református Cigány Szakkollégium (RefoRom) felkérésére a szakkollégium egyetemistái részére előadás-sorozatot tartottunk október-novemberben előadó-művészeti témában. A projekt során a szakkollégisták szereplésével egy olyan slam poetry videoklipet is forgattunk, amelyet a szakkolégium kampánykörútjain középiskolákban is levetít. Cél, hogy a roma középiskolások megismerjék a RofoRom által kínált lehetőségeket, és jelentkezzenek egyetemre.

Egy kép a slam poetry klipből

A Holnemvoltfa bemutatása

A mesejáték bemutatása elsősorban színházi projekt volt, de mivel a szereplők a budapesti színészképző stúdió növendékei voltak, tehetséggondozásunknak is ez volt a fő sodra október-november folyamán. Váradi R. Szabolcs mesejátékát átdolgozta és rendezte: Nyári Oszkár.

Holnemvoltfa
Fotó: Nyári Pál

NyP