UGRÓDESZKA – „Én ezt most már megcsinálom.” – Interjú Berecz Uwével

SOROZATUNKBAN TÖBB TEHETSÉGES VOLT VAGY JELENLEGI NÖVENDÉKÜNKET MUTATJUK BE, AKIK REMÉNYEINK SZERINT UGRÓDESZKÁNAK HASZNÁLJÁK A KARAVÁN SZÍNHÁZAT. ELSŐKÉNT BERECZ KRISTÓF UWÉVEL, BECENEVÉN DUDIVAL, A KARAVÁN SZÍNHÁZ 12 ÉVES GYERMEKSZÍNÉSZÉVEL ÉS ÉDESANYJÁVAL BESZÉLGETTÜNK.

2015 nyarán egy castingon ismertem meg az akkor 10 éves Uwét, amikor egy gyerekelőadásba kerestünk gyerekszereplőket. Fel kellett olvasnia A Négyszögletű Kerek Erdő szövegkönyvéből egy részt, amit nem ismert. Már az is ritkaságszámba ment, hogy folyékonyan, érthetően olvasta, de igazán azt volt jó hallani, hogy a szerepeket értve-játszva hangsúlyozott. Nyári Oszkár következő feladatként azt adta neki, hogy be kellett lépnie a terembe, hogy egy fontos hírt elmondjon a társainak. Azonban a többiek eltűntek, talán elbújtak. Uwe bejött, és úgy kereste a többieket, hogy nemcsak egy képzelt színpadban gondolkodott mint játéktérben, hanem az egész termet bátran használta.

Aktívan színészkedik, színházakban játszik, sokat szinkronizál. Jelenleg az alábbiakban lehet látni: a Pesti Magyar Színházban a Valahol Európában című musicalben: Szeplős (rendezte: Nagy Viktor), a Muzsika hangjában: Kurt (rendezte: Eperjes Károly). A Madách Színházban, a Meseautóban: Kovács Pistike (rendezte Szente Vajk), a Karaván Színházzal pedig a Pinceszínházban: Mikkamakka A négyszögletű Kerek Erdőben (rendezte Tóth Géza).

Berecz Kristóf Uwe (Dudi) Fotó: Nyári Pál
Berecz Kristóf Uwe (Dudi)
Fotó: Nyári Pál
  • Hogyan kezdtél színészkedni?

Először Pomázon egy-másfél évig jártam az Ezer Arts színi stúdióba táncra és énekre, régen volt. Utána a Mary Poppinsba bekerültem, és egy ideje már színész szeretnék lenni.

  • Mikor születtél?

2004. december 21-én. Most lettem 12 éves.

  • Egyedüli gyerek vagy a családban?

Van egy 22 éves bátyám, Flórián, aki gitározik. Én meg zongorázom.

  • A neved eredete?

A keresztapám német, és így hívják. Róla kaptam a nevem.

  • A színészet miatt magántanuló vagy. Ez nem okoz nehézséget a tanulásban?

Nem. Amikor tudok, bemegyek az órákra. Ha valamit nem értek, megkérdezem a tanárokat.

  • A tanuláson, zeneiskolán, színházon és szinkronon kívül még mi van az életedben? Mi a hobbid? Mivel telik a szabadidőd?

Szabadidőben szeretem nézegetni a számítógépes játékokat, videókat, mostanában szeretek játszani repülőgép-szimulátorokkal. Születésnapomra is azt kértem, hogy egy utasszállító repülőgép-szimulátorba beülhessek, ami olyan, mint egy igazi pilótafülke.

  • És beülhettél?

Igen, jó volt, olyan, amilyennek képzeltem, nem volt könnyű vezetni.

Dudi a replőgép-szimulátorban, amikor 12 éves lett Fotó: Berecz Zsuzsi
Dudi a replőgép-szimulátorban, amikor 12 éves lett
Fotó: Berecz Zsuzsi
  • Kirándulni szoktatok?

Hm… nagyon mostanában nem tudunk, de nyaralni voltunk. Néha van olyan, hogy egy napra azt mondjuk, hogy na, most szabadok akarunk lenni, és akkor csinálunk mindenfélét. Elmegyünk például a barátainkkal valahova. Vagy moziba megyünk, gokartozunk, anyu el szokott vinni az Eleven Parkba is. Aztán meg eljárunk a nagyszüleim telkére, Biatorbágyra.

  • Suliba csak ritkán jársz be, a színházban pedig felnőttek között vagy. Gyerekekkel hol találkozol?

Hát igen, gyerekekkel keveset tudok játszani, de azért szoktunk konzolozni néhány baráttal. A szinkronban is meg a Valahol Európában című darabban is elég sok gyerekkel találkozom, és velük barátkozunk, beszélgetünk, játszunk.

  • Mi a kedvenc kajád?

Nagyon szeretem a spagettit, de egyszerűen imádom. Akár bolognai spagetti, akár milánói makaróni, én megeszem. Mert egyszerűen nagyon finom. Egyszer kipróbáltam parmezán sajttal. Nagyon finom. Persze trappistával is finom, de az az íz…

  • Van kedvenc országod?

Úgy nagyon nincs.

  • Kedvenc focicsapat?

Nem szeretem a focit.

  • Kedvenc autómárka?

Többet is szeretek. Például nekem tetszik a Mercedes, vagy a Skoda Octavia tetszett egy időben, meg a Volkswagen Beetle tetszik nekem.

  • Azt hogy kell írni: Beetle?

Aha.

  • Kedvenc filmed van?

Van egy film, amit régebben néztem, a Finánc a pácban című film, az nekem nagyon tetszik.

  • Humoros?

Igen.

  • Ez nem egy régi francia film Louis de Funes szereplésével?

Nem, ez mostanában készült a kétezres években.

  • Van valami más kedvenced? Bármi.

Plüssállatom van.

  • Milyen plüssállatod?

Egy kutya, magyar vizslaszerű.

  • És nagyon édes pofija van?

Nagyon aranyos. A szeméből kicsi üvegdarabok letörtek a mosás miatt, de nekem nagyon tetszik.

  • Az jó, ha van az embernek plüssállata. Korábban említetted, hogy színész szeretnél lenni. De biztos vagy ebben?

Nekem annyira megtetszett, hogy én ezt most már megcsinálom.

  • Sok felnőtt megirigyelhetné, hogy megtaláltad az utadat. És hogy gondolod, hogyan lehet bejárni ezt az utat?

Amíg el nem kezdek mutálni, addig várom, hogy jöjjenek a gyerekszerepek – ha jönnek. Aztán meg tanulni szeretnék nagyon a Színművészetin. Így nagyjából. És utána meg már elmegyek meghallgatásra.

  • Németül tanulsz?

Ühüm.

  • Angolul is?

Angolul nem, csak így magánszorgalomból.

  • Sok rendezővel dolgoztál. Név említése nélkül neked mitől jó egy rendezővel dolgozni? Milyen egy jó rendező?

Én eddig nagyon jó rendezőkkel dolgoztam, és nekem mindegyikkel jó volt dolgozni.

  • Nehéz szinkronizálni? Hogyan tudod pontosan bemondani a szövegeket?

Nem nehéz, a képernyőn látszik az idő, és le van írva, hogy mikor mit kell mondani.

  • Mit javasolnál annak a gyereknek, aki most kezdene el foglalkozni színészettel?

Iratkozzon be olyan helyre, ahol színészetet lehet tanulni. Szeretni kell, amit csinálunk. Ha nem szereted, amit csinálsz, akkor nincs is értelme.

  • És akinek a szülei nem tudnak tandíjat fizetni?…

Az jelentkezzen a Karaván színészképző stúdiójába, ahol nincs tandíj.

A Pesti Magyar Színház plakátja. Elöl Dudi fekszik.
A Pesti Magyar Színház plakátja. Elöl Dudi fekszik.

Legutóbb a Valahol Európában című musicalben láttuk a Magyar Színházban. Szeplőst, a szemtelen kis árva csibészt játszotta, a lepattanó csikkek rémét. A gyerekek között talán neki volt a legnagyobb szerepe. Végig színpadon volt, övé volt a darab (és a film) legismertebb mondata: „Könyörgöm, akasszuk fel!” Remekül táncolt, énekelt, játszott.

Édesanyja, Berecz Zsuzsi viszi mindenhova Dudit. Vele folytatjuk a beszélgetést. Egy átlagos napon nagy utat járnak be metróval, villamossal egyik szinkronstúdiótól a másikig.

 

 

 

  • Hogyan kezdődött az, hogy Dudi a színészettel kezdett foglalkozni? Mikor derült ki, hogy tehetséges?

Nem tudom, én mindig azt láttam, hogy mikor hallgatja a mesejátékokat, vagy nézi a Micimackót vagy akármit, azt mindig elmondta kívülről. Egy egyórás mesejátékot is, mindent elmond kívülről. Amikor ment a mesejáték, akkor párhuzamosan mondta a szöveget, eljátszotta. De úgy lett ez az egész, hogy én mindig nézegettem mindenféle kuponoldalakat, ahol minden olcsóbb, és akkor egyszer ráakadtam egy nyári táborra, ami Pomázon volt. Én úgy gondoltam először, hogy befizetem, de előbb fölhívtam azokat, akik csinálták, de aztán mondták, hogy hat éves gyerek nem szokott járni ilyen színjátszó táborba, csak idősebbek. De azt tudjuk csinálni – mondták –, hogy ne fizessek be, hanem menjünk el az első napon, és akkor meglátjuk, hogy mi lesz, bírja-e. Egy fél napot bírt, nyolctól délig, aztán mondták, hogy jó, ez így elég, mehet nyugodtan, és csak az ebédet fizessük ki neki. És akkor így járt egy hétig, naponta vittem Pomázra. Akkor Piliscsabán laktunk. Utána szeptemberben indították ugyanazok Pomázon a színi tanoda új tanévét, oda beírattuk, az nagyon tetszett neki.

  • Melyik volt ez a színi tanoda?

Ez az Ezer ARTs Alkotóműhely színi stúdiója volt. A Madách Színház színészei, Nyári Darinka és a férje, Kiss Ernő Zsolt vezette. Tehát szeptembertől oda járt Dudi táncolni meg énekelni, a színészmesterségre egyszer-kétszer ott maradt, de arra nem írattuk be, mert az már sok lett volna neki. Aztán a Mary Poppinsra meghirdették a gyerekszereplő-válogatást, és akkor mondta a Nyári Darinka, hogy ők elviszik, igaz, hogy nagyon kicsi, de hátha beleszeret a rendező, Szirtes Tamás a Dudiba, mint ahogy ők beleszerettek. És akkor így történt. Volt 800 gyerek a szereplőválogatáson, és hét gyereket választottak végül be. Mindenféle színitanodákból voltak ott. Így kezdődött.

  • Aztán a Madách Színház Mary Poppins előadásában még 2016 tavaszán is játszott, de ebben az évadban már nem. Miért került ki?

A mérete miatt. Elérte a 150 centit, kinőtte a szerepet. Most 153 centi és 35 kiló.

A Lázár Ervin darab próbáján Nyári Oszkárral (Bruckner Szigfrid) Fotó: Nyári Pál
A Lázár Ervin darab próbáján Nyári Oszkárral (Bruckner Szigfrid)
Fotó: Nyári Pál
  • Hány előadása van ebben a hónapban?

7-8 előadása lesz, köztük január 29-én a Karaván előadása a Pinceszínházban, A Négyszögletű Kerek Erdő.

  • Uwe rengeteget szinkronizál. Felsorolnál néhányat a fontosabb munkái közül?

Az első nagyobb szinkronszerepe a Találd ki, mennyire szeretlek című 52 részes rajzfilmsorozat volt, amiben a kisnyuszi hangját adta. A szinkronrendező Tomasevics Zorka volt. A Barátom az elefántom című filmben a kisfiút játszotta. A Hármasikrek című sorozatban a két kisfiú hangja volt, ezt Kozma Attila rendezte. A semmi közepén című tv-sorozatban Brick Hecket játszotta. Ő volt Ace Ventura Junior és a 2015-ös Kis herceg mozifilmben a címszereplő karakter hangja. Itt a szinkronrendező Nikodém Zsigmond volt. Ezek elég fontosak, de még lehetne sorolni.

 

Meseautó (www.madachszinhaz.hu)
Meseautó
(www.madachszinhaz.hu)

Epilógus

A 2015-ös meghallgatás egyszerűen megmutatta számomra, hogy miben különleges a tehetséges ember. Dudi nemcsak ügyes volt, nemcsak azt mutatta meg, hogy jók a képességei, hanem képes volt kilépni a vizsgáztatási tér közvetlen kereteiből. Azt sejtem, az adott vizsgahelyzetben tízből kilenc gyerek nem így döntött volna. És ezzel nincs baj, ez a normális. Dudi viszont megtalálta az izgalmasat, az értelmeset a feladatban. Neki ez könnyű volt és természetes, mondhatni: szükséges. Mert nemcsak a vizsgáztatók feltételezett elvárásainak akart megfelelni, hanem önmagának is. A tehetséges ember sokszor lép át olyan határokat, ami egy normális embernek nem jutna eszébe. Jó lenne, ha a gyerek környezete fel- és elismerné az egyedi gondolkodás értékét. Az a környezet azonban, amelyben a gyerekek felnőnek, leginkább az egyformaságot díjazza. Egy normális iskolában nem előny a határok megkérdőjelezése. Intoleráns világunk normális emberré akar nyesni mindenkit, ez kell a társadalom fennmaradásához. A normális emberek a biztonságra törekednek, sokkal jobban koncentrálnak arra, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. A kezelhető, együttműködő emberek társadalmában elvesztünk valami fontosat. Dudi normális és együttműködő gyerek, csak tehetséges is. Imádja, amit csinál, és jól csinálja. Szerencsés, hogy ebben a családja mögötte áll.

Minden szülőt és leendő szülőt arra biztatok: Ne adják fel, tudatosan keressék meg ők is a gyermekeik számára megfelelő környezetet.

NyP