A színészképző stúdió 2015-ben

Röviden áttekintjük a színészképző stúdió 2015-ös tevékenységét. A budapesti tandíjmentes színészképző stúdiót 2000-ben indítottuk be Ferencvárosban, ahol azóta is folyamatosan működik, és nyitva áll ez a lehetőség. 2014-ben sikerült beindítani képzésünket Kaposváron, 2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával pedig Pécsen is.

A budapesti növendékekkel kirándultunk ősszel
A budapesti növendékekkel kirándultunk ősszel (Fotó: Nyári Pál)

2000 óta működik tandíjmentes színészképző stúdiónk Budapesten. 2014-ben Kaposváron is beindítottuk a képzést a Csiky Gergely Színházzal együttműködésben. 2016-tól az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával bővítettük az órakínálatot, és beindítottuk a stúdiót Pécsen is.

Budapesten a színészképző stúdió a IX. kerületben a Ráday utca 34-ben működik heti rendszerességű foglalkozásokkal, melyeken növendékeink számára a részvétel tandíjmentes. Missziónk által a szegényebb családok tehetséges gyermekei is hozzáférhetnek a színészképzéshez, számukra is van olyan hely, ahol inspirációt és lehetőséget kapnak a fejlődéshez. Már három városban működik a Karaván színészképző stúdiója. A budapesti stúdióban az elmúlt naptári évben 198 órányi szakmai foglalkozást nyújtottunk a növendékeknek.

Óraadó tanárok voltak:
Színészmesterség: Nyári Oszkár, Horváth Kristóf, Csányi Dávid, Gaál Ildikó
Művészi beszéd: Várady Mária
Ének- és hangképzés: Nagy Anikó

2015-ben a budapesti stúdióban 41 növendékünk volt, 12 növendékünk rendszeresen szerepelt valamelyik előadásunkban. Növendékeink néhány kivételtől eltekintve budapestiek, tizenhatan ferencvárosiak.

Növendékek lakóhely szerint 2015
Növendékek korcsoport szerint 2015

 

Színészképző stúdió Kaposváron és Pécsen
2014 óta működik a kaposvári Csiky Gergely Színházban is tandíjmentes színészképző stúdiónk. 15 növendékünk heti egy komplex színészmesterség foglalkozásra járhatott, az év során ez 42 órát tett ki. Az órákat Tóth Géza tartotta, aki a kaposvári stúdió szakmai vezetője. 2016-ban bővül a budapesti és kaposvári stúdió órakínálata, valamint a pécsi stúdió is megkezdi működését heti egy színészmesterség foglalkozással a Pécsi Nemzeti Színházban. A Gandhi Gimnáziumban már tartottunk is tehetségkutatást, s a gandhis gyerekekkel 2016 februárjában elindultak a foglalkozások Tóth Géza vezetésével. Más középiskolákban is várnak minket. A színészképző stúdió három helyszínen elsősorban az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával működik, de természetesen sok partnerrel szükséges együtt dolgoznunk a siker és fenntarthatóság érdekében.

A kaposvári karavános csapat - 2015
A kaposvári karavános csapat – 2015

Presztízsértékű kezdetnek tartjuk, hogy Kaposváron egy olyan neves színház fogadta be kezdeményezésünket, mint a Csiky Gergely Színház. Missziónk szempontjából komoly jelentőséggel bír, hogy most már nemcsak a fővárosiak számára tudunk hozzáférést biztosítani ingyenes képzésünkhöz. Szakmailag nagyon fontos az is, hogy a stúdió igazi kőszínházban működik, ahol a növendékek a színház levegőjét szívhatják magukba, színházi szakemberekkel, művészekkel találkoznak, dolgozhatnak együtt. Ez a színházi közeg minden növendék számára rendkívül inspiráló. Hogy a Karaván növendékei minél szervesebben a színház részének érezzék magukat, már megszokott módon önkéntes munkát is végeznek ruhatárosként, ültetőként, és részt vesznek a színház egy-egy projektjében. Hasonló együttműködés van kialakulóban a Pécsi Nemzeti Színházzal is. Meggyőződésünk, hogy a színházi jelenlét színészképző stúdiónk szakmai színvonalára nagyon jó hatással van.

MIndhárom stúdióba lehet jelentkezni.

Érdeklődni lehet: +36 30 867 3804, karavanma@gmail.com.
NyP