Előadások Budapesten és Pécsen

A Karaván Színház már legutóbbi előadásait is a ferencvárosi fiataloknak, gyerekeknek ajánlotta, májusban pedig még öt Banyamesék előadást tekinthetnek meg ingyen, főként a ferencvárosi gyerekek. Ezen kívül lesz többek között Egerek és A show folytatódik reloaded Pécsen.

Előadások A március 6-án a Ferencvárosi Művelődési Központban két A show folytatódik előadást játszottunk, és nagy örömünkre sok középiskolás ült a nézőtéren. Április 8-án a Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Bakáts téren rendezett IX. kerületi szabadtéri kulturális programban a Banyamesékkel léptünk fel. E mellett természetesen a Nemzeti Színház repertoárján ment az Egerek: március 27-én, április 4-án és május 2-án játszottunk egy-egy előadást. Tudjuk, hogy a hosszú hétvégéken hagyományosan nem színházba járnak a gyermekes családok. A három tavasszal játszott Egerekből kettő bizony épp hosszú hétvégére esett. A Nemzetiben ősztől lehet majd ismét megtekinteni az Egereket.

És most a Karaván legközelebbi előadásairól: a Ráday utca 34-ben kialakítottunk egy csoportnyi óvodást vagy kisiskolást befogadni képes szobaszínházat, így megtehetjük azt a gesztust, hogy saját játszóhelyünkön láthatjuk vendégül a közeli oktatási intézmények tanulóit. Itt május 12-14 között négy Banyameséket játszunk. Partnereink a Molnár Ferenc Általános Iskola, a Telepy Károly Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Ferencvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Az előadásokra a partnereink hozzák a közönséget, tehát további nézők fogadására ezen előadások esetében már nincs módunk.

Image

Fotó: Boda Ágnes

Május 30-án szombaton gyermeknap alkalmából pedig ismét az FMK gyermeknapján adjuk elő az öreganyó vidám meséit. Ez az előadás is ingyenes, a Banyamesék 12.15-kor kezdődik. A gyermeknapi program az alábbi képre kattintva látható:

Image

A közeljövőben két előadással megyünk Pécsre, mindkét esetben fesztiválról van szó. Május 24-én vasárnap a III. Családi Színházi Fesztivál programjában szerepel az öt színház koprodukciójában létrehozott Egerek. Helyszín a Pécsi Nemzeti Színház. A fesztiválprogram megtalálható itt: Pécsi Családi Fesztivál program

A XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó Off-programjába kapott meghívást A show folytatódik című előadásunk. A 18 éves roma fiatalember viszontagságos budapesti bukdácsolásának jeleneteit harmadik alkalommal visszük el Pécsre. Igaz, az évek során minden szempontból jócskán megújult az előadás. Fesztiválprogram: POSZT 2015 program
Jegyinfó: +36 (20) 438-3885, +36 (72) 211-791, jegy@bobita.hu

A Karaván Színház tervezett színházi programja május-júniusban:

BANYAMESÉK
Május 12. kedd 15.00 Budapest IX., Ráday u. 34.
Május 12. kedd 16.30 Budapest IX., Ráday u. 34.
Május 13. szerda 14.00 Budapest IX., Ráday u. 34.
Május 14. csütörtök 15.00 Budapest IX., Ráday u. 34.
Május 30. szombat 12.15 Budapest IX. Ferencvárosi Művelődési Központ
Június 06. szombat 14.30 Budapest IV., Állatsziget
Június 07. vasárnap 12.05 Budapest XVIII., Kondor Béla Közösségi Ház

EGEREK
Május 24. vasárnap 17.00 Pécs, Nemzeti Színház

A SHOW FOLYTATÓDIK – RELOADED
Június 9. kedd 19.00 Pécs, Bóbita Bábszínház

NyP