Művészeti projektnapunk Tatárszentgyörgyön

SZEPTEMBERBEN TATÁRSZENTGYÖRGYRE VITTÜNK KOMPLEX MŰVÉSZETI PROJEKTNAPOT AZ OTTANI BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBA. A DÉLELŐTTI PROGRAMBAN SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK MELLETT VOLT KONCERT, DAL, TÁNC, SOKFÉLE ELŐADÓ-MŰVÉSZETI FOGLALKOZÁS.

Csoportkép Tatárszentgyörgy 20240924 – Fotó Nyári Pál

Szeptember 24-én Tatárszentgyörgyön jártunk a II. Rákóczi Ferenc Baptista Iskolában, ahol Vig Miklós lelkész várt minket a kollégáival. Az előzetesen egyeztetett programterv szerint tartottuk meg rendezvényünket az iskola épületében az iskola 8 évfolyama számára.

Fotó: Nyári Pál

Közös dal- és tánctanítással kezdtünk. Művészeti műsorunkban nagy szerepet szántunk a cigány kulturális értékek átadására. Ebben jelentős szerepet játszott a Karaván Família együttes, amely csodálatos hangulatot teremtett. Cigányzene csendült fel a tornateremben, a dalokat cigány tánctanítás követte. Majd az iskola minden tanulójának részvételével verset írtunk közösen. Ezt a verset a zenekar megzenésítette, és a kész dalt máris lehetett énekelni.

Fotó: Nyári Pál

Természetesen a gyerekek életkori sajátosságai szerinti programmal készültünk. A közös, minden gyerek bevonásával zajló esemény után volt koncert a nagyobbaknak, amíg a legkisebbek meseelődáson vettek részt.  Ez után korcsoportonként rendhagyó irodalomóra előadáson és interaktív mesejátékon vettek részt a gyerekek, bábkészítő műhelyt, zenei és táncműhelyt, drámajáték foglalkozást, versműhelyt, szinkronműhelyt és greenboxműhelyt tartottunk kiscsoportos keretben. Minden esemény élményalapú volt, a gyerekek aktivitására épült, hogy kipróbálhassák magukat valami új, érdekes terepen, önbizalmat nyerjenek, és kedvet kapjanak ezekhez a tevékenységekhez. Kétséget kizáróan hasznosnak tartjuk, ha a gyerekek önfeledten művészettel foglalkozhatnak.

Fotó: Nyári Pál

A sok érdekes előadás és műhelymunka után visszatértünk a tornaterembe, ahol egy nagy közös énekléssel és táncházzal búcsúztunk. Köszönjük az iskola minden pedagógusának, tanulójának és a lelkész úrnak az együttműködését, aminek eredményeképpen egy csodás délelőttöt töltöttünk el együtt a tatárszentgyörgyi iskolában. Nem először jártunk itt, az iskola és tanulói nagyon nyitottak a kultúrára. Reméljük, hogy sokszor lesz alkalmunk még művészeti programok tartására.

Fotó: Nyári Pál

NyP