Büssün játszottunk: Banyamesék 330

A FELZÁRKÓZÓ TELEPÜLÉSEK PROGRAMBAN A KÖVETKEZŐ ÁLLOMÁSUNK A SOMOGY VÁRMEGYÉBEN TALÁLHATÓ BÜSSÜ VOLT. A FALU ÓVODÁJÁBAN PREZENTÁLT PROGRAMUNKNAK RÉSZE VOLT A BANYAMESÉK CÍMŰ ELŐADÁSUNK IS, AMELYNEK 330. ELŐADÁSÁVAL ÖRVENDEZTETTÜK MEG A BÜSSÜI GYEREKEKET.

Büssü elhelyezkedése Magyarország térképén

2025. április 24-én Somogy vármegye Büssü községében, a Büssüi Tarkabarka Óvodában léptünk fel a Felzárkózó Települések Program következő állomásaként. BÜSSÜ egy kis 350 lelkes falu, ahol a lakosok több, mint fele cigány. Az óvodába megérkezvén Horváth Róbertné Tünde óvodavezető és munkatársai étellel, itallal fogadtak minket.

A délelőttöt kitöltő rendezvényünkre kisiskolásokat is vártunk a faluból, mivel éppen tavaszi szünet volt. Mikor az iskolások is elfoglalták helyüket a nézőtéren, elkezdődött a Bohócműsor. Rudi bohóc előadásán mindenki jól szórakozott.

Fotó: Nyári Pál

Az előadás végeztével a művész minden gyereknek olyan színű és alakú lufit hajtogatott, amilyet kért. A gyerekek szép türelmesen kivárták, amíg elkészülnek a lufik.

Fotó: Nyári Pál

A lufihajtogatás után anyák napi színezőket készítettünk velük.

Fotó: Nyári Pál

Banyamesék előadás zárta a rendezvényt. A gyerekek együttműködően vettek részt a fergeteges hangulatot sem nélkülöző előadásunkon, amely már a 330. volt ebből a mesejátékból.

Fotó: Wolf Orsolya
Fotó: Wolf Orsolya

Az óvodavezető asszony szerint nagyon jó élmény volt a rendezvény a gyerekek számára. Abban maradtunk, hogy máskor is szívesen várják társulatunkat, mi pedig szívesen jövünk hasonló programokkal.

Nagyon jó élmény volt a büssüi fellépés. Jól neveltek voltak a gyerekek, az óvónők maximálisan segítették, hogy sikeres legyen a rendezvény. Mindenki jól érezte magát ezen a délelőttön. Örülünk, hogy ilyen élményben lehetett részünk a színház által.

Fótó: Nyári Pál

NyP