AUGUSZTUS 2-A VILÁGSZERTE A ROMA HOLOKAUSZT EMLÉKNAPJA. EZEN A NAPON AZOKRA EMLÉKEZÜNK, AKIKET A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT ROMA, CIGÁNY MIVOLTUK MIATT ÜLDÖZTETÉS, BÁNTALMAZÁS ÉRT, ÉS FŐKÉNT AZOKRA, AKIKET MEGGYILKOLTAK, CSAK AZÉRT, MERT CIGÁNYOK VOLTAK. FAHIDI ÉVÁVAL EMLÉKEZÜNK RÁJUK.
A porajmos, parajmos vagy parrajmos (ejtsd: parajmosz) kifejezés a cigány nyelv egyik balkáni dialektusából származik, magyarországi lovari alakja: pharrajimos. Eredeti jelentése „elpusztítás, elnyeletés”. A kifejezés magyar megfelelője: roma holokauszt. https://hu.wikipedia.org/wiki/Porajmos
A cigányok történelme a ma ismert adatok szerint nagyrészt az üldöztetések, a kollektív kirekesztések története – legalábbis Európában. Nem szabad elfelejteni azokat a vészterhes időket, amikor a cigányokat etnikai hovatartozásuk miatt egyesével, családostul, válogatva és kollektíve is el lehetett pusztítani. Különösen a háború „különleges” viszonyai között nő meg a népirtásra irányuló bátorság, amikor egy-egy társadalmi csoporttal szemben egyre szélsőségesebben gyűlöletkeltő nézetek és erkölcsi normák válnak szalonképessé. Ez egy lépésről lépésre felépülő, ám mégsem spontán folyamat. Tudatosan meghatározza irányát a mindenkori politikai hatalom szándéka.
Minden a felejtés felé tereli a társadalmat. Az embernek nincs kedve ilyen megrázó dolgokon agyalni, amik különben is régen voltak. Pedig, ha elmulasztunk a történelemből tanulni, akkor még azt sem tudjuk, hogy volt már sok apokalipszis, legutóbb a nagyszüleink, dédszüleink idején. Most főleg azokhoz szólok, akik nem akarnak újabb apokalipszist. Tisztességes emberként minden időben észre kell vennünk, vajon nem olyan úton járunk-e már, aminek a végén akár egy-egy népirtás is belefér. Ha még nem, akkor azt mondhatják, hogy rémeket látunk. Ha meg igen, akkor is azt mondhatják. Emlékezni kell arra, hogyan építették fel a háborús évekre azt, hogy a zsidógyűlölet „normálissá” váljon, s ennek eredményeként csak Magyarországon közel 450.000 zsidó magyart fosszanak meg életétől, ezen felül a zsidó munkaszolgálatosokat és az áldozatok rokonait. (Utálom, hogy hiányzik a főnévi alany ebből a mondatból.) Amikor 1944-45-ben a hazafias tettek ideje eljött, a cigányokat is megpróbálta kiirtással büntetni a magyar kormány. A vád az volt, hogy a cigányok nem megbízhatóak. Feltehetőleg spionok, és még elárulnák a szövetségeseknek a magyar haderők mozgását. Sok kisgyereket, idős, beteg embert és várandós nőt is megöltek és/vagy lágerbe deportáltak (Komárom, Dachau) ezzel a legitimációval a magyar csendőrök.
A dolgok nem maguktól történtek és történnek. Feldmár András szavaival: valaki csinál valamit valakivel.
Kép: nyugat.hu
Társadalmi felelősség ez. A magyar állam részéről mindig elmarad a szükségestől az a felelős oktatási és nevelési tevékenység, ami szembe megy a rasszizmussal és az anticiganizmussal. Üvöltően sokkal több kellene. Ezért részben a tudatos emberekre vár a feladat, hogy a múlt szörnyű mementóit életben tartsák. Ne hagyjuk, hogy a gyűlölet társadalmi szinten terjedő életérzés legyen, mert akkor megismétlődhetnek hasonló gonosz tettek. A gonosz tettek elkövetői persze mindig mások, de valahogy mindig előkerülnek ilyenek valahonnan. A történelem azt is tanítja, hogy a mindenkori gyilkosok mögött sokszor a hatalom érdekei bújnak meg.
Tehát emlékeznünk kell, tanulnunk kell a történelmi tényekből. És az ártatlan áldozatok is érdemelnek annyit, hogy meggyászoljuk szenvedésteli és teljesen elfogadhatatlan halálukat.
1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka az auschwitz-birkenaui cigány tábor utolsó 3000 foglyát is meggyilkolták az SS-katonák. Fahidi Éva 18 és fél éves volt akkor, és ott volt azon az éjjelen Auschwitzban, mert a magyar holokauszt részeként őt is deportálták egész családjával együtt a haláltáborba. A barakkja közel volt a cigány családos táborhoz, azon az éjszakán hallotta a mészárlás hangjait. Aztán pár hét múlva átszállították a buchenwaldi koncentrációs táborhoz tartozó allendorfi Münchmühle lágerbe. Valahogy sikerült életben, de a családjából egyedül ő élte túl. Ki tudja, hogy alakul az áldozatok élete, ha nincs holokauszt… Fahidi Éva életrajzi regényei megrendelhetők az írónő honlapján.
Fahidi Évával 2019. április 17-én ültem le budapesti otthonában beszélgetni. Az apropó az volt, hogy a 371 csillag című roma holokauszt emlékműsor társszervezője a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány volt. Felkértük Fahidi Éva írót, holokauszt túlélőt, hogy álljon ki a roma holokauszt emlékműsorban fellépő művészekkel a Nemzeti Színház nagyszínpadára, és mondjon pár mondatot a jelenlévőknek. Ismertük a holokausztemlékezet területén kifejtett misszióját, s azt is, hogy zsidó létére a cigány népirtással kapcsolatos emlékeit is fontosnak tartja elmondani. Nagy örömünkre szívesen elvállalta a felkérést.
Ez után kerestem fel Évát, akivel a fellépését előkészítve beszélgettünk a holokausztról, ezen belül a roma holokausztról. A beszélgetésünkből 70 percnyi anyagot rögzítettem is, melynek talán legfontosabb 24 perce látható Az ember lelke nem előírásszerűen működik című kisfilmben.
Egy ismerősöm azt mondta, szerencsés vagyok, hogy személyesen beszélhettem egy holokauszt túlélővel.
Az ember lelke nem előírásszerűen működik című filmet tekintse meg a YouTube-on.
Fahidi Évának a 2019-es 371 csillag című roma holokauszt emlékműsorban a Nemzeti Színházban Budapesten elmondott beszédét tekintse meg a YouTube-on.
A Wikipédia egyik BEJEGYZÉSE A ROMA HOLOKAUSZTRÓL
NyP
