A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány 2025-ben sikeresen megvalósította az „Autentikus Cigányzenei Délutánok a Karaván Színházban” című programsorozatot, amely az autentikus cigányzene népszerűsítését és a roma kulturális örökség megőrzését tűzte ki célul.
A program szervesen illeszkedett a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány küldetéséhez, amely a roma identitás megerősítését, a kulturális sokszínűség láthatóvá tételét és a közösségi összetartás elősegítését célozza meg. A programsorozat keretében összesen hat alkalommal került sor zenés rendezvényre a budapesti roma közösség aktív bevonásával. Az események minden alkalommal a Karaván Színházban kerültek megrendezésre.
A rendezvények során a Karaván Família zenekar élő előadásban mutatta be a cigányzene hagyományos stílusait, dallamvilágát és ritmusait. Vendégelőadók is csatlakoztak a fellépéshez, akik közismert roma zenészként példaképként szolgáltak a fiatalabb generáció számára. Az események nemcsak zenei élményt nyújtottak, hanem lehetőséget teremtettek a közösségi találkozásra, a kulturális kapcsolódásra és az identitás megerősítésére is.
A rendezvénysorozat eredményeként az autentikus cigányzene nemcsak mint művészeti érték, hanem mint közösségformáló és identitáserősítő eszköz is megjelent a budapesti roma közösség életében. A program hozzájárult a roma kulturális örökség megőrzéséhez, a fiatal tehetségek támogatásához, valamint a kulturális sokszínűség társadalmi elfogadásához.
Hálásan köszönjük a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság támogatását, amelynek köszönhetően a budapesti roma közösség értékes kulturális élményekkel gazdagodhatott.
